Vértesboglár község hivatalos honlapja

Betűméret
  • foldoraja4
    foldoraja4
  • hovirag
    hovirag
  • csibe
    csibe

Sportos családi nap augusztusban

Sportos családi nap 2021 Vidám, mozgással és nevetéssel teli, sportos családi napot szerveztünk augusztus 14-én, a Közösségi ház udvarán. A délutáni nagy hőségben kicsit lustán indult a rendezvény, de hamarosan megtelt a tér emberekkel és élettel. Katona Kitti és Frankó Balázs vezetésével zajlottak a sportversenyek, ügyességi és mozgással vegyített feladatok sokaságán vehettek részt az érdeklődők. Akinek melege volt, a párakapu alá állhatott felfrissülni, majd ismét kezdődött a vetélkedés. A kisebb gyerekek a légvárat és a csúszdát koptatták göndör kacagás kíséretében. Remekül éreztük magunkat, jó volt együtt tölteni a délutánt, élvezni egymás társaságát és beszélgetni. És persze most sem maradhatott el a vendéglátás, a lángos sütés, a bográcsos ételek készítése, amit estefelé közösen elfogyasztottunk. Hálás köszönet mindenkinek, aki segített és hozzájárult a rendezvény sikeréhez!

Bővebben: Sportos családi nap augusztusban

Köszöntjük Kolozsvári Józsefet 90. születésnapján

Kolozsvári József 90 éves A szürke felhőtakaróból lustán peregtek az apró esőcseppek, amikor becsengettem az ünnepelt kapujában. Szemem körbejárattam a takaros portán, a szépen elrendezett udvaron: minden a helyén, mint a felállított sakktáblán. Látszik, hogy a gazda precíz és rendszerető, céltudatos emberként tölti itt napjait, figyelve minden részletre. Naponta többször járok erre, és látom Józsi bácsit seprűvel, lapáttal, ahogy mindig próbál tenni valami hasznosat. Régóta ismerem, mindig is tiszteltem szorgalmát és irigyeltem akaraterejét. Lassan fordulok a bejárat felé, ahol vár az ünnepelt, és kedves felesége. A konyhában foglalunk helyet, kedves tárgyak és hangulat vesz körül, szemem megragad a régi falvédőn. Mintha otthon lennék, érzem a múlt leheletét.

Bővebben: Köszöntjük Kolozsvári Józsefet 90. születésnapján

Új utakon!

Útfelújítás Csákvár - Vértesboglár szakaszon 2021 Szeretném tájékoztatni a lakosságot, hogy megtörtént a településünket átszelő útszakasz munkaterületének átadása, a jövő héttől indul a Csákvártól a Felcsúti körforgalomig tartó útfelület felújítása. Ennek keretében Vértesboglár Csákvár felőli bejáratánál készül egy lassító sziget, amelynek feladata a lakott területre begördülő gépjárművek sebességének csökkentése. Ez az itt élők biztonságát szolgálja, mint ahogy a gyalogátkelő újonnan megvalósuló villogó lámpája is.

Bővebben: Új utakon!

Születésnapi köszöntő

Bárdos Kati néni 90 éves A lemenő nap sugarai aranysárga koszorút fontak a takaros kis ház picinyke udvarára, ahol figyelő szemekkel várt Kati néni a jeles napon, az ajtó előtt.

Alkalomhoz illően még a falat is ünneplőbe öltöztette, saját kezűleg hófehérre meszelte, tükrözvén a rendet és tisztaságot. Gondolataiba merülve üdvözölt, szerényen, tisztelettudóan, ahogyan mindennapjaiban megtanulta.

Bővebben: Születésnapi köszöntő

Földtulajdonosi közösség hirdetménye

Felhívás Nyári Diákmunkára!

 Vértesboglár Község Önkormányzata a Fejér Megyei Kormányhivatal Bicskei Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya koordinálása mellett „Nyári diákmunka” elnevezéssel munkaerőpiaci programot indít a 2021. évben is.

Bővebben: Felhívás Nyári Diákmunkára!

Mobilizált kormányablak ügyfélfogadása Csákváron

KSH felmérés

Tisztelt Lakosság!

Tájékoztatom, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Vértesboglár településen a hivatal elnöke által 2021-re engedélyezett, önkéntes adatszolgáltatáson alapuló lakossági adatfelvételeket hajt végre, a korábbi évek gyakorlata szerint.

Bővebben: KSH felmérés

Intézményi információk, elérhetőségek

Önkormányzat Hivatala

Csákvári Közös Önkormányzati Hivatal
Cím: 8083 Csákvár, Szabadság tér 9. 
Tel.: 22-582-310
 
Ügyfélfogadási idő Csákváron:
hétfő 8.00-12.00,
szerda 8.00- 16.00
csütörtök 8.00-12.00
 
 www.csakvar.hu
 
 
Vértesboglári kirendeltség
 Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 3. 
Tel.: 22-582-088
Fax.: 22-582-088
 
 
 
Ügyfélfogadási idő Vértesbogláron:
kedd 14.30-16.00
 
 

Általános Művelődési Központ tagintézményei

Német Nemzetiségi Óvoda
Művelődési ház és Könyvtár
 
ÁMK igazgató: Borbély Eszter
 
 
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u.1.
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 7.
 
Telefon: 06-22-354020
Telefon / Fax: 06-22-582-088
 
Két csoportos német nemzetiségi óvoda
Művelődésszervező: Jersey Diána

 
Igazgató: Terjékné Hadlacki Csilla
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 14.
Telefon: 06-22-354104, 06-22-582087
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Orvosi ellátás

Orvosi Rendelő
Orvosi Ügyelet
 
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 9.. Telefonszám: (06-22) 354 332
Cím: Bicske, Egészségközpont, Kossuth tér 17. Tel: 311-104. Ügyeleti idő: hétköznap délután 16 órától reggel 8-ig, hétvégén és ünnepnapokon 24 órában.
 
Háziorvos
Szakrendelések
 
Dr. Katonka Ágnes
 

Fogászati szakrendelés: dr. Deres Éva, Csákvár, Szabadság tér 5. Rendelési idő: hétfő, szerda 7.00-13.00, kedd, péntek 15.00-20.00, csütörtök 16.00-20.00 2023. április 1-től helyettesíti dr. Bene Szilvia: Hétfő: 9-12 óráig Kedd: 15-20 óráig Péntek: 15-20 óráig

 
 

Közületi szolgáltatók elérhetőségei:

 

Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.
2800 Tatabánya, Komáromi út 55.
Tel: +36-34-600-700
e-mail: info[kukac]vvhulladekkezelo.hu 

Tv, Internet, Telefon szolgáltatók
T-HomeDigi, Upc, Mindig Tv, Invitel

Gáz, Áram szolgáltatók
Tigáz, E.on

 
Travel Turne Tranzito