Tisztelt Vértesboglári Lakosok!
A Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft felhívta önkormányzatunk és a település lakosságának figyelmét arra, hogy a 2020. januárban postai úton kézbesített háztartási hulladékgyűjtőkre helyezendő érvényesítő matricák kihelyezését ellenőrzik és ahol nem találják meg az érvényes matricát, ott 2020. augusztus 1. után a háztartási edényzetet nem fogják üríteni.
Bővebben: Háztartási hulladékgyűjtő edényzet matricáinak ellenőrzése
Felhívás Nyári Diákmunkára!
Csákvár Város Önkormányzata a Fejér Megyei Kormányhivatal Bicskei Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya koordinálása mellett „Nyári diákmunka” elnevezéssel munkaerő-piaci programot indít 2020. évben is.
A program célcsoportjába azok a 16 – 25 év közötti, nappali tagozaton, tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkező diákok tartoznak, akik foglalkoztatásra irányuló, vagy vállalkozási jogviszonnyal nem rendelkeznek.
A program keretein belül a foglalkoztatás történhet a települési önkormányzatnál, illetve az önkormányzat fenntartásában álló, önkormányzati alapfeladat ellátását végző intézménynél.
A programhoz csatlakozás előfeltétele, hogy a nappali tagozatos diák, a lakó-, vagy tartózkodási helye szerinti illetékes járási hivatal Foglalkoztatási Osztályán (2060 Bicske, Szent István út 7-11.) közvetítést kérőként nyilvántartásba vetesse magát. Ezt személyes okmányaival, valamint érvényes diákigazolvánnyal, vagy annak az iskolai tanulmányok befejezése miatti visszavonásakor kiadott iskolalátogatási igazolásával teheti meg a munkaviszony kezdete előtt.
A program keretén belül biztosított munka időtartama legfeljebb 1 hónap, ami maximum napi 6 órás foglalkoztatást jelent, az alábbiak időszakon belül:
- a munkavégzés kezdő időpontja 2020. július 5.-2020.július 31. vagy 2020. augusztus 1-2020.-augusztus 31. közötti időszakban.
Munkabér: minimálbér időarányos hányada: bruttó 120.750,- Ft, ill. szakképesítés esetén bruttó 157.950,-Ft.
Jelentkezési határidő: a júliusi munkavégzésre 2020. július 2. (csütörtök) 12 óra, Csákvári Közös Önkormányzati Hivatalban Farkas-Bozsik Annamária ügyintézőnél.
2020. 06.24.
VértesboglárKözség Önkormányzata a Széchenyi 2020 Környezeti és Energiahatékonysági OperatívProgramkeretében, a „Klímatudatosság népszerűsítése Vértesbogláron” KEHOP-1.2.1- 18-2018-00213 azonosítószámú pályázati projektjével 6 280 350 Ft vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült. A projekt forrását az Európai Unió (Kohéziós Alap) és Magyarország Kormánya költségvetése társfinanszírozásban biztosította. A projekt megvalósítási időszakában vértesboglári, vagy a településen tanuló általános iskolás diákok részére rajzpályázat került kiírásra alsó és felső tagozat kategóriában.
Bővebben: „Klímaváltozás Vértesbogláron” rajzpályázat eredménye
Tisztelt Vértesbogláriak!
Félelemmel és szorongással teli időszak van a hátunk mögött, a mindennapjainkat átírta és megváltoztatta a koronavírus könyörtelen támadása. Bár a világjárvány kicsit lassulni látszik, sajnos nem tudjuk, hogy meddig tart még és mikor lesz vége. Továbbra is arra kérek mindenkit, hogy tartsa be az elvárt magatartási szabályokat, személyes kontaktusoknál a legalább másfél méter távolság betartását, tömegben a védőmaszk viselését. Csak akkor menjünk emberek társaságába, ha nagyon szükséges, egyébként próbáljuk meg elkerülni a csoportosulást. A továbbiakban is rendszeresen folytatjuk a közterületek és forgalmas helyek fertőtlenítését.
.
Tisztelt Vértesbogláriak!
Az Önkormányzat képviselő-testülete nevében szeretettel üdvözlök minden kedves lakosunkat, ebben az embert próbáló időszakban. Szeretném megköszönni Önöknek a fegyelmezett magatartást, a türelmet, a megértést, amit tanúsítanak nap mint nap.
Megváltozott az életünk a veszéllyel teli járvány időszakában, most mindenkitől nagyobb felelősségvállalást várunk el, az itt élő közösség érdekében. Magyarország Kormánya és a járványügyi hatóságok megalkották a betartandó szabályokat, az Önkormányzat részéről is történtek intézkedések. Arra kérek mindenkit, hogy ezeket tartsa be, és az előírások megszegőit is szólítsa erre fel!
Tisztelt Vértesbogláriak!
Tájékoztatom Önöket arról, hogy Vértesbogláron is van egy olyan állampolgár, akinek a vírustesztje pozitív lett. Az idős lakos nem hagyta el a házát, most kórházba került és ott a vizsgálatok kimutatták a fertőzést. A Tisztifőorvos a szükséges intézkedéseket a hatáskörében megtette.
Nyomatékosan kérem a tisztelt lakosságot, hogy tartsák be a távolságtartásra, a kijárási korlátozásra és a védőeszközök viselésére vonatkozó helyi és nemzeti rendeleteket! Életünk csak egy van, nem játszhatunk felelőtlenül mások egészségével, életével!
Bízom abban, hogy az itt élő emberek képesek felelősen viselkedni annak érdekében, hogy minél kevesebb ember kerüljön bajba!
Sztányi István polgármester
Fogászati szakrendelés: dr. Deres Éva, Csákvár, Szabadság tér 5. Rendelési idő: hétfő, szerda 7.00-13.00, kedd, péntek 15.00-20.00, csütörtök 16.00-20.00 2023. április 1-től helyettesíti dr. Bene Szilvia: Hétfő: 9-12 óráig Kedd: 15-20 óráig Péntek: 15-20 óráig
Fejérvíz Zrt. vértesboglári telephelye
Bauer János 30-3002-929
Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.
2800 Tatabánya, Komáromi út 55.
Tel: +36-34-600-700
e-mail: info[kukac]vvhulladekkezelo.hu
Tv, Internet, Telefon szolgáltatók
T-Home, Digi, Upc, Mindig Tv, Invitel
Gáz, Áram szolgáltatók
Tigáz, E.on