Vértesboglár község hivatalos honlapja

Betűméret

Adventi hétvégék

Decemberben az Általános Iskola szervezésében kerül megrendezésre településünk legszebb közösségi eseménye. Egyedülálló abban, hogy a legkisebbektől a legidősebbekig mindenki számára élményt nyújt kulturális programjaival, de emellett meghitt és barátságos légköréből nem veszít. Hagyományosan egy ünnepi koncert adja az első alkalom fő programját, a másodikon az óvodások műsorát láthatjuk, a harmadikon a Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezi a programot, a negyediken pedig az iskolás gyermekek adnak elő pásztorjátékot. A helyszín a Templom tér, ahol minden évben hatalmas, feldíszített karácsonyfa és betlehemi jászol áll, amelyben életnagyságú bábukat láthatunk, igényes kivitelezésben. Vasárnaponként élő állat is kerül a jászolba, a gyermekek nagy örömére.

A vendéglátást (forró tea, forralt bor, puncs és sütemények) mindig egy adott helyi szervezet biztosítja, de emellett szinte minden résztvevő készül egy kis saját készítésű finomsággal. Így a műsor után mindenki szívesen marad még a helyszínen egy kis baráti beszélgetésre - az olykor cudar időjárás ellenére is.

 

Borversenyek

Településünkön a borversenyt tavasszal rendezzük meg. A hagyományok szerint a három védett pincesor egyikének tulajdonosai a szervezők és egyben vendéglátók is. Az önkormányzat szintén támogatója az eseménynek. A versenyt követően ebédre vendégül látja a versenyzőket, majd a pincesor tulajdonosai a lakosság részére szerveznek kóstolót a minősített borokból. Az eseményen rendszerint részt vesznek az énekkarok és a vendégek batyus ennivalóval kínálják egymást.

A verseny a délelőtti órákban zajlik, a délutáni közös beszélgetés és kóstolás pedig rendszerint az estébe hajlik.  

 

További rendeletek és határozatok

További rendeletek és határozatok

Travel Turne Tranzito