Vértesboglár község hivatalos honlapja

Betűméret

Falunapok

Településünk legnagyobb volumenű rendezvényét, a Falunapot és a Gyermeknapot egyszerre rendezzük meg, május végén. A gyermekek számára délelőtt sportvetélkedőket, aszfaltrajzversenyt és különböző kézműves foglalkozásokat szerveznek a pedagógusok. Van állatsimogató, légvár, interaktív meseelőadás és sok-sok házi készítésű finomság. A felnőttek számára is igyekszünk érdekes és tartalmas programokat biztosítani a délután és az este folyamán. A falunap nálunk családias hangulatú, mellőzzük a hangos, zsibvásár jellegű felhajtást. Helyette saját értékeinket igyekszünk azok számára is láthatóvá tenni, akik évközben ritkán tudnak részt venni közösségi programokon. A sportklubok bemutatókat szerveznek, tánccsoportok lépnek fel, ezen kívül kiállításokat, előadásokat és koncerteket is láthatnak az érdeklődők.

Ezen a napon kerülnek átadásra az önkormányzat kitüntető címei is: a Vértesboglár Díszpolgára cím birtokosának köszöntése és a Vértesboglárért elismerő oklevelek átadása. 

Az esemény helyszíne a Művelődési ház és annak udvara. 

 

Mikulásváró

December 6-án Vértesbogláron jár az igazi Mikulás! Meg persze Bodméron is látogatást tesz díszes szánján, amelyet két pompás ló húz. A Mikulás segítségére vannak a Krampuszok, akik a jó gyerekeknek átadják a Mikulás ajándékát. Mikulás sajnos már egy ekkora faluban sem tud minden egyes házba betérni, helyette viszont meglátogatja az óvodásokat és az iskolásokat napközben, majd délután a falu több pontján találkozik a gyerekekkel. Szívesen hallgatja meg a gyerekek verseit és dalait, majd vendégül látja őket a számára kialakított Mikulásház udvarán.

 

MTB Piknikek

A verseny első alkalommal 2007-ben került megrendezésre. A rendezvény kiemelt támogatója és gazdája a BringaBanda SC, az egyik legnagyobb hazai kerékpárosklub. A verseny különlegessége, hogy a helybeliek támogatásával a falusi vendéglátást ötvözzük a hegyikerékpározással és az értelmes közös időtöltéssel. Minden induló versenyzőt vendégül látunk a falu határában kialakított versenyközpontban, ahol kellemes, zenés piknik hangulatban időzhetünk együtt.

A hegyikerékpáros rendezvény helyszíne a Vértes-hegység, központja a Vértes déli oldalán fekvő Vértesboglár falu északi határa. Kockás pléd, uzsonnás kosár: igazi piknik hangulat, ahol a Vértes tengernyi szépsége és az finom fánk várja a célba érkezőket. Célunk, hogy egy barátias, családias sportrendezvény keretében élményt nyújtsunk minden kedves Vértesboglárra, a Vértes déli részére látogatónak és a faluban, illetve a környéken lakó embereknek, hogy sportoljanak, találkozzanak, beszélgessenek egymással, szeressék és ismerjék meg a környezetünket, kerékpározzanak, kiránduljanak a környéken.

A program hegyikerékpáros verseny három különböző távon (50/20/8 km gyerekeknek), ahol a pályakialakítással és segítségekkel a tapasztaltabb versenyzők igényeit is igyekszünk kielégíteni. Ugyanakkor szívesen látunk minden kerékpárost, hogy egy gyönyörű tájon, kellemes mozgással szerezzen jó élményeket, ahol mindenki a saját képessége szerint teljesíthet. Szeretnénk elősegíteni, hogy a gyerekek is kedveljék meg a természetet, a környezetet, az értelmes sportolást, a kerékpározást.

A versenyről bővebben ezen az oldalon olvashatnak.

 

Travel Turne Tranzito