Vértesboglár község hivatalos honlapja

Betűméret
  • foldoraja4
    foldoraja4
  • hovirag
    hovirag
  • csibe
    csibe

Adventi első gyertyagyújtás

Adventi első gyertyagyújtás A Vértesboglári Szent Ferenc templomunk szolgáltatott helyszínt advent első vasárnapján a megjelenő résztvevők számára. A zsúfolásig telt padsorok, a nagy embertömeg különleges hangulatot teremtett. Elsőként Máté János református lelkész úr mondta el gondolatait, tanulságos ajánlásait a közelgő ünnep fényében, majd meggyújtotta az első gyertyát. Ezután következett a Pannoniáda gyermekkórus fellépése, Illés Richárd tanár úr vezetésével.

 

Bővebben: Adventi első gyertyagyújtás

Adventi készülődés

Adventi készülődés 2017 Ismét életre kelt templomunk tere, helyére kerültek a karácsonyi ünnepváró díszletek. Hatalmas fenyőfát állítottunk, felkerültek rá a kézműves díszek, finom gyantaillattal és teljes pompával várja a látogatókat. A fát Tóth Jánosné, született Hadlaczki Teréz adományozta, és sok-sok kéz próbálta a helyére emelni. Az embert próbáló feladathoz darut, traktort és Szabó Ferenc rutinját is igénybe kellett venni, és a délelőtti küzdelem után, ebédre már büszkén emelte ágait az ég felé a tűlevelű. 

 

Bővebben: Adventi készülődés

Dr. Gerstner Péter háziorvos rendelési idejének változása

Jótékonysági est Vértesbogláron (2017)

Jótékonysági est 2017 2017. december 16-án, szombaton 16 órától Jótékonysági estet szervezünk a Művelődési ház nagytermében. A rendezvényen fellépnek a faluban élő zenészek hangszerrel, énekkel, valamint az iskolánk zenészei, énekesei és kiváló versmondói. Külön színfolt lesz a kis óvodásaink műsora. Egy szép, karácsonyi hangulatot idéző élményt kínálunk a résztvevőknek, helyi lakosaink fellépéseivel. A műsor időtartama kb. 1 óra.

 

 

Bővebben: Jótékonysági est Vértesbogláron (2017)

Adventi hétvégék Vértesbogláron (2017)

Adventi hétvégék 2017 Szeretettel várunk mindenkit az adventi hétvégéken 17 órakor a Templom-téren közös gyertyagyújtásra, egy meghitt ünneplésre. A magasztos gondolatok és felejthetetlen előadások után minden alkalommal megvendégeljük a résztvevőket egy közös beszélgetés keretében. Tisztelettel hívunk gyermeket és időset egyaránt, töltsük együtt az ünnepi perceket a csillagfényes karácsony jegyében.

 

 

Bővebben: Adventi hétvégék Vértesbogláron (2017)

Mikulás-váró 2017

Mikulás-váró 2017 Értesítem a kedves gyerekeket és a felnőtt érdeklődőket, hogy december 5-én ismét megrakom a puttonyomat sok-sok ajándékkal, sebes paripáimat befogom a szán elé és meglátogatom a Bodméron és Vértesbogláron élőket. Az alábbi útvonalon és megállóknál találkozhattok velem:

 

Bővebben: Mikulás-váró 2017

Orvosi ügyelet honlapja

Tisztelt Lakosság!

 

Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy az orvosi ügyeletet működtető egészségügyi szolgáltató a lakosság magasabb szintű tájékoztatása érdekében internetes honlapot hozott létre.

A honlap elérhető a következő linken: www.orszagosorvosiugyeletbicske.hu

Tisztelettel:

Sztányi István

polgármester

Védőnői álláshirdetés

Csákvári Önkormányzati Társulás 

a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992.XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet

Csákvári Önkormányzati Társulás

Védőnői Szolgálat

 

területi védőnő

munkakör betöltésére

 

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

határozott idejű közalkalmazotti jogviszony 2018.01.08.-től legfeljebb 2021.03.31-ig

 

Bővebben: Védőnői álláshirdetés

Intézményi információk, elérhetőségek

Önkormányzat Hivatala

Csákvári Közös Önkormányzati Hivatal
Cím: 8083 Csákvár, Szabadság tér 9. 
Tel.: 22-582-310
 
Ügyfélfogadási idő Csákváron:
hétfő 8.00-12.00,
szerda 8.00- 16.00
csütörtök 8.00-12.00
 
 www.csakvar.hu
 
 
Vértesboglári kirendeltség
 Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 3. 
Tel.: 22-582-088
Fax.: 22-582-088
 
 
 
Ügyfélfogadási idő Vértesbogláron:
kedd 14.30-16.00
 
 

Általános Művelődési Központ tagintézményei

Német Nemzetiségi Óvoda
Művelődési ház és Könyvtár
 
ÁMK igazgató: Borbély Eszter
 
 
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u.1.
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 7.
 
Telefon: 06-22-354020
Telefon / Fax: 06-22-582-088
 
Két csoportos német nemzetiségi óvoda
Művelődésszervező: Jersey Diána

 
Igazgató: Terjékné Hadlacki Csilla
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 14.
Telefon: 06-22-354104, 06-22-582087
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Orvosi ellátás

Orvosi Rendelő
Orvosi Ügyelet
 
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 9.. Telefonszám: (06-22) 354 332
Cím: Bicske, Egészségközpont, Kossuth tér 17. Tel: 311-104. Ügyeleti idő: hétköznap délután 16 órától reggel 8-ig, hétvégén és ünnepnapokon 24 órában.
 
Háziorvos
Szakrendelések
 
Dr. Katonka Ágnes
 

Fogászati szakrendelés: dr. Deres Éva, Csákvár, Szabadság tér 5. Rendelési idő: hétfő, szerda 7.00-13.00, kedd, péntek 15.00-20.00, csütörtök 16.00-20.00 2023. április 1-től helyettesíti dr. Bene Szilvia: Hétfő: 9-12 óráig Kedd: 15-20 óráig Péntek: 15-20 óráig

 
 

Közületi szolgáltatók elérhetőségei:

 

Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.
2800 Tatabánya, Komáromi út 55.
Tel: +36-34-600-700
e-mail: info[kukac]vvhulladekkezelo.hu 

Tv, Internet, Telefon szolgáltatók
T-HomeDigi, Upc, Mindig Tv, Invitel

Gáz, Áram szolgáltatók
Tigáz, E.on

 
Travel Turne Tranzito