Vértesboglár község hivatalos honlapja

Betűméret
  • foldoraja4
    foldoraja4
  • hovirag
    hovirag
  • csibe
    csibe

Megkondult a lélekharang

Róza néni Több, mint 90 év után elhunyt Nágl Jánosné, Róza néni, Vértesboglár díszpolgára.

„Mert minden test olyan, mint a fűszál, és az embernek minden dicsősége olyan, mint a mező virága.

Megszárad a fűszál, és virága elhull: De az Úr igéje örökké megmarad.”

Péter apostol levele

 

Még emlékszem a személyét méltató szavakra, amiket a kitüntetés átadásakor mondtam.

Nehéz út volt az övé, tragédiákkal és küszködésekkel kirakva, de mindig tovább tudott lépni, és soha nem adta fel. Mert tudta, hogy az út végén várja valaki, akit nagyon szeret, aki sok-sok évtizeden át fogta a kezét és vigyázott rá, a teremtő Isten személyében. Az életet számára a hit jelentette, az Úr és a keresztény hívők szolgálata, a templom rendezgetése.

Az ünnepnapokat önmagának a család jelentette, a gyermekek, az unokák és dédunokák zsibongása. Idős koráráról nem vett tudomást, életének utolsó napjai is ugyanolyan aktívan teltek, mint a többi. Kicsit nehezebben mozgott, de minden érdekelte, egyetlen egyházi esemény sem telhetett el nélküle.

Vasárnap, amikor beléptem a templomba a szentmisére, akaratlanul is kerestem a bal első sorban a gondosan megkötött fejkendőt, a révbe meredő szemeket, az imára kulcsolt, erektől duzzadó kezeket. De már nem volt ott, látni nem lehetett, csak érezni azt a szellemiséget, amit a padban hagyott maga után. Már csak egy sóhajba fojtva tudtam elmondani magamban, hogy Isten áldja, Róza néni! Nyugodjék békében!

Sztányi István

Intézményi információk, elérhetőségek

Önkormányzat Hivatala

Csákvári Közös Önkormányzati Hivatal
Cím: 8083 Csákvár, Szabadság tér 9. 
Tel.: 22-582-310
 
Ügyfélfogadási idő Csákváron:
hétfő 8.00-12.00,
szerda 8.00- 16.00
csütörtök 8.00-12.00
 
 www.csakvar.hu
 
 
Vértesboglári kirendeltség
 Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 3. 
Tel.: 22-582-088
Fax.: 22-582-088
 
 
 
Ügyfélfogadási idő Vértesbogláron:
kedd 14.30-16.00
 
 

Általános Művelődési Központ tagintézményei

Német Nemzetiségi Óvoda
Művelődési ház és Könyvtár
 
ÁMK igazgató: Borbély Eszter
 
 
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u.1.
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 7.
 
Telefon: 06-22-354020
Telefon / Fax: 06-22-582-088
 
Két csoportos német nemzetiségi óvoda
Művelődésszervező: Jersey Diána

 
Igazgató: Terjékné Hadlacki Csilla
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 14.
Telefon: 06-22-354104, 06-22-582087
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Orvosi ellátás

Orvosi Rendelő
Orvosi Ügyelet
 
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 9.. Telefonszám: (06-22) 354 332
Cím: Bicske, Egészségközpont, Kossuth tér 17. Tel: 311-104. Ügyeleti idő: hétköznap délután 16 órától reggel 8-ig, hétvégén és ünnepnapokon 24 órában.
 
Háziorvos
Szakrendelések
 
Dr. Katonka Ágnes
 

Fogászati szakrendelés: dr. Deres Éva, Csákvár, Szabadság tér 5. Rendelési idő: hétfő, szerda 7.00-13.00, kedd, péntek 15.00-20.00, csütörtök 16.00-20.00 2023. április 1-től helyettesíti dr. Bene Szilvia: Hétfő: 9-12 óráig Kedd: 15-20 óráig Péntek: 15-20 óráig

 
 

Közületi szolgáltatók elérhetőségei:

 

Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.
2800 Tatabánya, Komáromi út 55.
Tel: +36-34-600-700
e-mail: info[kukac]vvhulladekkezelo.hu 

Tv, Internet, Telefon szolgáltatók
T-HomeDigi, Upc, Mindig Tv, Invitel

Gáz, Áram szolgáltatók
Tigáz, E.on

 
Travel Turne Tranzito