Több, mint 90 év után elhunyt Nágl Jánosné, Róza néni, Vértesboglár díszpolgára.
„Mert minden test olyan, mint a fűszál, és az embernek minden dicsősége olyan, mint a mező virága.
Megszárad a fűszál, és virága elhull: De az Úr igéje örökké megmarad.”
Péter apostol levele
Még emlékszem a személyét méltató szavakra, amiket a kitüntetés átadásakor mondtam.
Nehéz út volt az övé, tragédiákkal és küszködésekkel kirakva, de mindig tovább tudott lépni, és soha nem adta fel. Mert tudta, hogy az út végén várja valaki, akit nagyon szeret, aki sok-sok évtizeden át fogta a kezét és vigyázott rá, a teremtő Isten személyében. Az életet számára a hit jelentette, az Úr és a keresztény hívők szolgálata, a templom rendezgetése.
Az ünnepnapokat önmagának a család jelentette, a gyermekek, az unokák és dédunokák zsibongása. Idős koráráról nem vett tudomást, életének utolsó napjai is ugyanolyan aktívan teltek, mint a többi. Kicsit nehezebben mozgott, de minden érdekelte, egyetlen egyházi esemény sem telhetett el nélküle.
Vasárnap, amikor beléptem a templomba a szentmisére, akaratlanul is kerestem a bal első sorban a gondosan megkötött fejkendőt, a révbe meredő szemeket, az imára kulcsolt, erektől duzzadó kezeket. De már nem volt ott, látni nem lehetett, csak érezni azt a szellemiséget, amit a padban hagyott maga után. Már csak egy sóhajba fojtva tudtam elmondani magamban, hogy Isten áldja, Róza néni! Nyugodjék békében!
Sztányi István
Fogászati szakrendelés: dr. Deres Éva, Csákvár, Szabadság tér 5. Rendelési idő: hétfő, szerda 7.00-13.00, kedd, péntek 15.00-20.00, csütörtök 16.00-20.00 2023. április 1-től helyettesíti dr. Bene Szilvia: Hétfő: 9-12 óráig Kedd: 15-20 óráig Péntek: 15-20 óráig
Fejérvíz Zrt. vértesboglári telephelye
Bauer János 30-3002-929
Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.
2800 Tatabánya, Komáromi út 55.
Tel: +36-34-600-700
e-mail: info[kukac]vvhulladekkezelo.hu
Tv, Internet, Telefon szolgáltatók
T-Home, Digi, Upc, Mindig Tv, Invitel
Gáz, Áram szolgáltatók
Tigáz, E.on