Kedves Látogató!
Üdvözöljük Vértesboglár Művelődési Házának oldalán. A Művelődési Ház – régi, ismert nevén Kultúrház – több, mint fél évszázados múltra tekint vissza, több korosztály lábnyomát és látogatását őrzi falai között. A II. világháború után a lebontott régi cselédház anyagait is felhasználva építették meg a falu központjába, a templom és az iskola szomszédságába. A megvalósult létesítmény hamarosan fontos szerepet töltött be az itt élő emberek életében. Színteret nyújtott a rendezvények, előadások, ünnepélyek lebonyolításához. Az intézmény virágkorát a 70-es, 80-as években élte, amikor számos önszerveződő csoport működött itt, többek között a helyi fiatalokból alakult irodalmi színpad, a felnőttek képviseletével létrejött énekkar, a kézműves és kötő-horgoló szakkörök, valamint a sokak által nosztalgiával emlegetett ifjúsági klub. A közösségi életnek és programoknak évtizedekre visszanyúló hagyományai vannak Vértesbogláron, amit szeretnénk feléleszteni. Azt valljuk, hogy a technikai fejlődés és a virtuális világ nem pótolhatja az emberek egymáshoz való tartozásának igényét, a társas összejövetelek és találkozások sokszínűségét. Az a célunk, hogy a jövőben mindenki számára megfelelő teret biztosítsunk a programokhoz, a hasznos időtöltéshez és egymás megismeréséhez.
A 2010-ben az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program támogatásával felújított épület mára pezsgéssel, vidám hangokkal telt meg. A falu baráti és szakmai közösségei szívesen használják az intézmény tereit, hiszen a kulturált környezet és a megfelelő technikai háttér immár módot ad a szabadidő színvonalas eltöltésére. Ahogy az eredeti (1956-os) építkezés során, úgy most, a felújítási munkálatok kapcsán is példaértékű összetartásról tett tanubizonyságot Vértesboglár faluközössége. A tető cseréje, az udvar parkosítása, sőt a használatba vétel előtti nagytakarítás is mind-mind aktív közösségi munkával valósultak meg. E szorgalmas, összetartó, segítőkész lakosság számára igyekszünk olyan színes, megfelelő színvonalú programajánlatot kidolgozni, amiben mindenki megtalálja a saját érdeklődési területeinek megfelelő eseményt. Néhány szó az épületről… A hallban található egy kényelmes beszélgető sarok, a picik számára kialakított játszósarok, valamint itt kaptak helyet a mindenki által használható számítógépek is (e-Magyarország pont). A 100m2-es nagyterem előadások, koncertek, táncos rendezvények, ünnepségek befogadására alkalmas. Az épület déli szárnyában egy kisebb, 50 fős terem várja a látogatókat. A Művelődési Házban található a Könyvtár is.
Művelődésszervezők
2014. február 18-án környezetórán vehettek részt a gyerekek a Vérteslovas szervezésében.
Sztányi István | polgármester | Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | |
Jókai Erika | alpolgármester | ||
Frey Margit | képviselő | ||
Nágl Józsefné | képviselő | ||
Dömsödi Ferenc | képviselő |
Vagyonnyilatkozat kitöltési útmutató
Általános Művelődési Központ (ÁMK)
Gyermekjóléti és családsegítő szolgálat
Házi gondozás
Háziorvosi szolgálat
Védőnői Szolgálat
Fogászat
Vértesboglár Községért Közalapítvány
Vértesboglári Hírek - Vértesboglár Község Önkormányzatának Hírmondója
A következő szám várható megjelenése: 2024. június
2023 év lapszámok
2022 év lapszámok
2021 év lapszámok
2020 év lapszámok
2019 év lapszámok
2018 év lapszámok
2017 év lapszámok
2016 év lapszámok
Testvér települések
Vértesboglár 1991-tõl áll testvér-települési kapcsolatban a németországi Pyrbaum településsel.
Budapest felől autóval (50km kb. 40-45 perc):
Híres emberek, díszpolgárok