A testbe zárt múlt

Karácsony közeledtével meglátogattuk otthonában Nagy János Pálné, Marika nénit. Vagy inkább, ahogy mi Vértesbogláriak ismerjük, a „Pék nénit”. Mivel csengője nincs, csak többszöri telefonálás után csoszogott ki a lakásból, és lassan, a megszokott mozdulatokkal fordította el a kiskapu kulcsát a zárban. Kissét ijedten, meglepetését sem leplezve invitált udvariasan a konyha felé. A kis lakás, ahol beteg lányával él együtt egyszerű, a tárgyak mind több évtizedes használati eszközök és emlékek. A falon függő képeken őrzi mindazokat, akik fontosak voltak az életében.

Marika néni 97 éves múlt júliusban, mára már kicsit meggörnyedt, látása megkopott, szinte alig hall valamit. Da arca még sugározza fiatalságának szép vonásait, amit a ráncok diszkrét keretbe foglalnak. Háta meghajlott, teste megkopott, a vékony csontos kezén a közel egy évszázados erek öregkorról árulkodnak. De az elméjében még buzog az életkedv, a mindennapos tenni akarás, hisz főzni kell, bevásárolni, begyújtani, és gondoskodni leányáról. 

Lassan, egyenként, közel a szeme elé emelte a kapott ajándékokat, megnézegette, és hálásan megköszönte. Kicsit zavarban volt, de örült a kedveskedésnek. Majd hirtelen mozdulattal felállt, a kályha mellől felemelte a kilós cukros zacskót, amelyet már korábban szénnel megtöltött, és a parázsra borította. Így készíti elő a tüzelőt, egyforma adagokban napról napra, és ebben sem enged másnak segíteni. Készítettünk még egy fotót, majd furcsa érzéssel elbúcsúztunk. Lassan kikísért bennünket, majd ismét behelyezte a kulcsot a zárba, amely csikorgó mozdulattal elfordult. Újra kizárta a külső zajokat, hisz az Ő világa már az emlékekben rejtőzködik. 

Áldott karácsonyt kívánok Marika néninek, a Jóisten vigyázzon rá!

Sztányi István