Vértesboglár község hivatalos honlapja

Betűméret
  • borverseny
    borverseny
  • Repce
    Repce
  • marcius2
    marcius2
  • marcius1
    marcius1
  • marcius4
    marcius4
  • prilis1
    prilis1

Régi ételek mai ízei

Filmforgatás a TájháználOktóber 25-én a településünkről készülő dokumentumfilmhez készített jeleneteket a forgatócsoport, Viszló Levente irányításával. A jelenetek témája a hagyományos boglári ételek és azok készítése volt. A kocsiszín a tájház végében igen csak tágra nyitotta szemét, amikor észrevette, hogy egyik sarkában egy régi időkre emlékeztető konyha kerekedik. Az eredeti formában díszelgő kredenc az egyedi üveges ajtajával, a nyikorogva kicsúszó fiók kísértetiesen hasonlított gyermekkorunk bútoraihoz. A szennyes láda, a vizes pad, a kopott sparhelt és a régi falvédők többször is ide-oda vándoroltak, mire megtalálták megfelelő helyüket. Egy korhű konyhát sikerült a helyszínre varázsolni, ahol méltó körülmények között kezdtük meg a sütés- főzés előkészületeit. Szándékunknak megfelelően a faluban jellegzetes, régi ételek elkészítése volt a feladat. A Német Nemzetiségi Önkormányzat és a községi képviselő-testület tagjai, valamint önkéntes segítők öltötték magukra a régi vértesboglári népviselet becses ruhadarabjait. Aki benézett a kocsiszínbe az visszacsöppent a múlt század közepébe, és hallhatta a régi idők kopogtatását. Hagytuk, hogy megérintsen egy elmúlt világ kopott hangulata.

Mindenki szeretettel teli izgalommal látott a munkához, közben vidám beszélgetés kezdődött és próbáltuk ellesni egymás titkait, praktikus fogásait.

Mire az óra delet ütött, elkészültek az ételek és finom illatok terjengtek az udvaron. Külön tányérokon sorba rakva gőzölögtek az igényesen összeállított ételek. Sötét barnára sült a fasírt, ropogós külsőt öltve, maga köré rendezte a krumplis gombócokat, megterítve a gőzölgő párolt káposztával. A másik tálon a sok hagymával készült dinsztelt kolbász rejtőzködött az ínycsiklandó vörös lében megbújva. A harmadik tálon a hétköznapok étele, a babos tészta hatalmas rakománya domborodott, amiből már csak a villa hiányzott. A főételek sorát zárta a füles fánk a szép kerek hasával, melyből hófehéren virított ki a hófehér tejszínhab. Mindezeket végignézve alig vártuk, hogy leülhessünk és megkóstolhassuk az elkészült remekműveket.

A főzés után egy régi hagyományt is újraélesztettünk, a kukoricafosztás eseményét. A gyerekek szívesen öltötték magukra a jellegzetes népviseleti ruhákat és kipróbálták a csuhé fosztás mozzanatait.  A négylábú tüskés morzsolón pedig lehetőségük nyílt a kukoricaszemek leválasztására a csutáról.

A délelőtti rendezvény mozzanatait megörökítettük, szeretnénk megőrizni és megmutatni a jövő nemzedéke számára a hagyományos szokásokat és a jellegzetes ételeket, egy képet festve az egykori életmódról. Ez egy gyönyörű küldetés, aminek e napon mindannyian szívesen tettünk eleget. Bízom abban, hogy ez az alkalom egy folyamat kezdete és egy közös munka alapköve volt.

    

Tevékeny résztvevők voltak: Bauer Jánosné Nusi néni, Bauer Jánosné Terike, Határhegyi Józsefné, Szelle Kálmánné, Bauer Teréz, Nágl Józsefné és Nágl József, Jókai Erika, Rátkai Zoltán, Szelle Ákos, Papp Gyula, Papp Gyuláné, Winkler László, Nágl Maja, Nágl Botond, Szelle Kíra, Szelle Petra.

Néhány további fotó az eseményről:

Sztányi István

polgármester

Az eseményen készült összes fotó megtekinthető ezen az oldalon

 

Intézményi információk, elérhetőségek

Önkormányzat Hivatala

Csákvári Közös Önkormányzati Hivatal
Cím: 8083 Csákvár, Szabadság tér 9. 
Tel.: 22-582-310
 
Ügyfélfogadási idő Csákváron:
hétfő 8.00-12.00,
szerda 8.00- 16.00
csütörtök 8.00-12.00
 
 www.csakvar.hu
 
 
Vértesboglári kirendeltség
 Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 3. 
Tel.: 22-582-088
Fax.: 22-582-088
 
 
 
Ügyfélfogadási idő Vértesbogláron:
kedd 14.30-16.00
 
 

Általános Művelődési Központ tagintézményei

Német Nemzetiségi Óvoda
Művelődési ház és Könyvtár
 
ÁMK igazgató: Borbély Eszter
 
 
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u.1.
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 7.
 
Telefon: 06-22-354020
Telefon / Fax: 06-22-582-088
 
Két csoportos német nemzetiségi óvoda
Művelődésszervező: Jersey Diána

 
Igazgató: Terjékné Hadlacki Csilla
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 14.
Telefon: 06-22-354104, 06-22-582087
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Orvosi ellátás

Orvosi Rendelő
Orvosi Ügyelet
 
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 9.. Telefonszám: (06-22) 354 332
Cím: Bicske, Egészségközpont, Kossuth tér 17. Tel: 311-104. Ügyeleti idő: hétköznap délután 16 órától reggel 8-ig, hétvégén és ünnepnapokon 24 órában.
 
Háziorvos
Szakrendelések
 
Dr. Katonka Ágnes
 

Fogászati szakrendelés: dr. Deres Éva, Csákvár, Szabadság tér 5. Rendelési idő: hétfő, szerda 7.00-13.00, kedd, péntek 15.00-20.00, csütörtök 16.00-20.00 2023. április 1-től helyettesíti dr. Bene Szilvia: Hétfő: 9-12 óráig Kedd: 15-20 óráig Péntek: 15-20 óráig

 
 

Közületi szolgáltatók elérhetőségei:

 

Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.
2800 Tatabánya, Komáromi út 55.
Tel: +36-34-600-700
e-mail: info[kukac]vvhulladekkezelo.hu 

Tv, Internet, Telefon szolgáltatók
T-HomeDigi, Upc, Mindig Tv, Invitel

Gáz, Áram szolgáltatók
Tigáz, E.on

 
Travel Turne Tranzito