Madárgyűrűzés

Vértesboglár község hivatalos honlapja

Betűméret

Madárgyűrűzés

Madárgyűrűzés Óvodánk is nagy hangsúlyt fektet a környezeti nevelés fontosságára, az állatok védelmére.

A tél folyamán egy madáretetőt helyeztek el udvarunkon a Pro-Vértes munkatársai, amit a madarak hamar felfedeztek, mi pedig sohasem felejtettük el magokkal feltölteni.

Sokat beszélgettünk a gyerekekkel a madáretetés fontosságáról. Fényképeket nézegethettek, verseket tanulhattak, meséket hallgathattak a gyermekek a madarakról, ezzel is próbáltuk tudatosítani bennük, hogy védjük madarainkat.

 

Sokszor álltunk az ablak előtt és figyeltük szokásaikat, izgultunk hogy a macska ne tudja elkapni őket.

 

„Havas téli nagy ég alatt

vendégeink a madarak.

Kopognak már az ablakon,

jól élnek itt morzsán, magon.”

 

Februárban végre eljött az idő, hogy közelebbről is megismerkedjünk kis barátainkkal. Gábor bácsi kora reggel két hálót feszített kis a madáretető környékén. A gyerekek izgatottan tolongtak az ablaknál, így követték az eseményeket. Polgármester bácsi is ellátogatott hozzánk és a gyerekekkel együtt számlálgatta a hálóba gabalyodott madárkákat, próbáltuk kitalálni milyen fajta madárka esett csapdába.

Miután felöltöztünk és kimentünk, kezdődhetett a madárgyűrűzés. Sikerült simogatni széncinkét, kékcinkét, barátcinkét és tengelicet. Izgalmas volt közelről megfigyelni a madarak színes tollazatát. A változatos mintájú tollazatból sok mindent megtudhatunk a kis szárnyasokról. Természetesen a madárkák sem lesznek hálátlanok. A sok gondoskodást tavasszal vidám énekükkel, a fák gondos tisztogatásával hálálják meg.

Knauszné Szmolka Leila

Travel Turne Tranzito