Vértesboglár község hivatalos honlapja

Betűméret

Általános Iskola

Polgármesteri köszöntő

Tisztelt Látogató!

Egy jelképes kézfogással, szeretettel köszöntöm Önt Vértesboglár Község önkormányzatának honlapján. Bízom benne, hogy a jövőben személyesen is üdvözölhetem településünkön. Gyermekkorom óta élek ebben a cseppnyi faluban, amely a Vértes lábánál, a dombok féltő ölelésében rejtőzködik. Több mint 800 éves múlttal és sok-sok hagyománnyal büszkélkedik lakóhelyünk. Hamisítatlan vidéki település az alföldi tájra jellemző gyönyörű, széles főutcával, amely emlékeiben még féltve őrzi a fél évszázada itt vonuló tehéncsorda, disznókonda lábnyomait, amelyek minden nap elhaladtak a házak előtt a Nagy-legelő irányába. Még sokszor a fülünkbe cseng a pásztor ostorának csattogása, a kolompok hangja…

Sok minden megváltozott azóta, a „modernizáció” jegyében átszabtuk környezetünket és sikerült rettenetes pusztítást végezni magunk körül a hetvenes évektől. De a természet csodákra képes, és mára már beforrasztotta sebeit.

Nem kínálok senkinek térképet és útikalauzt, csak a szemeket és füleket kell nyitva tartani és egy bámulatos világ tárul elénk. Ha felhúzzuk a túracipőt és észak felé indulunk, akkor a Vértes csúcsai hívogatnak kihívóan. A Nagy-legelő ősgyepén áthaladva tavasztól őszig nincs olyan nap, hogy ne hervadna el egyfajta virág, és ne nyílna helyette egy másik. Fantasztikus sokszínűség és változatosság mindenfelé, csak észre kell venni a rejtőzködő növények bájait, beszippantani az izgalmas illatokat. A Fáni-völgy a bejáraton belépve hűvös leheletével fogadja látogatóit. Már mikroklímája is sejteti az itt megbúvó érdekességeket, a több évhajlati övre jellemző növény- és állatvilágot. Egy könyv címét idézve azt mondhatjuk, hogy egy „cseppnyi Magyarországot” látunk magunk körül. A Vértest sajnos kevesen ismerik, mert nem túl nagy, nem túl hivalkodó, ám ha megismerjük, úgy érezhetjük, mindennél szebb és rejtelmesebb. 

Ha déli irányba kirándulunk a faluból, a Somos mellett haladunk el. A szántók között fekvő vágat ősgyepe tavasztól pompázik a nyíló gyógynövények sokaságától. A fák koronája jellegzetes, vesszőből összehordott fészkeket takar, több egerészölyv és ragadozó madár köröz a levegőben. Emberektől nem zavartatva élik életüket és szerves részei a tájnak.

Ha keleti irányba indulunk el, akkor a Boglári-vízfolyáson áthaladva a Kazán-hegyre érkezünk. Itt csak kevés ember jár, egykoron szőlőültetvények uralták a területet, mára a természet egy részét elvadította. Ennek a helynek is megvan a varázsa, a domboldal tele van róka- és borzlyukakkal, amelyeket kökény és galagonya bokrok tarkítanak. Akárhányszor járunk erre, mindig felfedezhetünk valami új növényt, amit addig nem láttunk.

A falu nyugati szélét a római-katolikus temető zárja, ahol régi sírkövek emlékeztetnek őseinkre. A felfelé vezető úton egy szép kálvária látható, régi kőfülkékben elhelyezett stációkkal, amelyek a helyi szobrászművész, Erőss Ildikó munkáját dicsérik.

Mindenképpen figyelemre méltó az örökségvédelem alatt álló, a falut övező négy pincesor, amelynek érdekessége, hogy a fák között helyezkedik el és a helyi boros gazdák hordóit rejti. Többnek is dísze a múlt századok évszámait tartalmazó faprés. Településünkön található még két eredeti állapotban megmaradt lakóház az 1700-as évekből, amit mindenképpen érdemes megtekinteni.

Tisztelt Érdeklődő!

Ha meglátogat bennünket, egy rendezett, sváb hagyományokra épülő faluba érkezik. Az emberek beszédesek, közvetlenek, vendégszeretőek. Érdemes az eseménynaptárt nézegetni, mert színes rendezvényeink vannak, amelyekre szeretettel várjuk! Országos esemény már az évente megrendezett Mountainbike Piknik, ahol egy nap alatt is bejárható ez a fantasztikus környezet és megtapasztalható az itt élők szíves vendégszeretete. A környék kerékpárral is jól bejárható, száraz időben forgalom nélküli földutakon lehet zavartalanul nézelődni. Vértesbogláron jó minőségű szálláshelyekkel várjuk vendégeinket, és a szomszéd települések is sok látnivalót kínálnak. Nem wellnessre invitáljuk az érdeklődőket, hanem a környezetünk megismerésére hívjuk, egy olyan helyre, ahol a természet és a vidéki élet nyugalma háborítatlanul élvezhető.

Bízom benne, hogy honlapunkat nézegetve képet kapott mindennapi életünkről, környezetünkről.

Sztányi István

polgármester

Vértesboglár környéke már a rómaiak idején lakott volt. Ezt bizonyítja, hogy római kori telepnyomok találhatók a belterület nyugati peremén. Feltehetőleg Vértesboglár határában vezetett át az Aquincumot Savariaval összekötő római főútvonal, amelynek legközelebbi állomása Floriana (Csákvár) volt. Egy alsóbbrendű római kori útvonal Vértesacsa felől érte el az akkori főutat. A község a kora-középkorban királyi birtok, amelynek egy részét III. Béla 1193-ban a fehérvári kereszteseknek adományozta, a másik része a Csák nemzetség kezére került. Az 1193-ban kelt feljegyzések szerint Vértesboglár neve Baklár volt. Középkori leletek az Alkotmány u. 48. szám alól kerültek elő. A török hódoltság időszakában a falu elnéptelenedett, Csákvárhoz tartozott, és annak lakói művelték az elpusztult településhez tartozó földeket. Az Eszterházy grófok pápai uralmának kimutatása szerint évente 12 forintot fizettek a puszta használatáért. 1696-ban csupán azt jegyezték fel, hogy Boglárpuszta fakitermelésre alkalmas erdőből és kaszálóból áll.

Vértesboglár benépesítésére a XVIII. században került sor. Eszterházy Ferenc 1760-ban telepítette be, azzal a feltétellel, hogy istenfélő, békés és igazságos jellemű telepesek vegyék birtokba Boglárpusztát. A megtelepedőknek három szabad évet biztosított. Ezen idő alatt fel kellett építeni a lakóházakat, meg kellett kezdeni az erdőirtást, a földek feltörését, a szőlők telepítését. 35 telkes jobbágy és 22 zsellér telepedett meg Bogláron. A betelepedők az Eszterházyak tatai uradalmának falvaiból és a bajorországi Schwarzwaldból érkeztek. Számos ma is élő családnév szerepel az első telepesek névsorában, és erre a bogláriak igen büszkék.

A település benépesítése folyamatos volt, 1768-ban már 129 úrbéres családfőt írtak össze. Az I. katonai térképen már jól látható a telepesek munkájának eredménye: az erdőt nagyrészt kiirtották, helyükön legelőket, szántóföldeket létesítettek, és jelentős méretű szőlőültetvényt hoztak létre. A település sikeres birtokbavételét az egyházi és az oktatási intézmények kiépítésen követte. 176l-ben megalakult a plébánia, és 1762-ben kápolnát rendeztek be a plébánia egyik helyiségében. A római katolikus templomot az Eszterházyak támogatásával 1810-ben építették.

A népoktatásra vonatkozó első adat 1770-ból ismert, ekkor 40 fiú és leány látogatta az iskolát, másfél évtized múlva már 95 az iskolások száma. A tanító részére a falu egy kétszobás házat építtetett, a szobák közül az egyik az oktatás célját szolgálta.

A zömében német nemzetiségű lakosok körében is jelentős hatást gyakorolt az 1848-ban végrehajtott jobbágyfelszabadítás. A község lakosai 1848 őszén a település védelmére fegyvert fogtak. A megyei forradalmi bizottmány tagja lett Streith Miklós római katolikus plébános és König Mór káplán. Streith a szószékről hirdette ki a Függetlenségi Nyilatkozatot, s 1849 júniusában népfelkelésre szólította fel híveit. A császáriak mindkét papot letartóztatták. Streith Miklóst kivégeztették, König Mórt 15 évi börtönre ítélték.

A XIX. század közepén Fényes Elek Vértesboglár főbb jellemzőit így összegezte: "német falu Székes-Fejér vármegyében, Csákvárhoz egy órányira. 981 katolikus, 9 református, 8 zsidó lakja. Katolikus parochiális templommal, bortermesztéssel, a falu ura gróf Eszterházy Miklós".

A jobbágyfelszabadítás, majd a tagosítás végrehajtása után, az 1860-as évek elején 157 parasztcsalád élt mezőgazdaságból: 72 kisbirtokos, 82 házaszsellér, 3 szőlőműves. A zsellérek közt találunk 23 iparost, akik a falu és az uradalom szükségleteit elégítették ki; a többiek napszámból éltek. A kézművesek között a hagyományos mesterségek voltak többségben: a 6 takács és a 3 kovács mellett a többi ipart csupán 1-2 fő képviseli. A településen készítették az ún. klumpákat (fatalpú, bőr felsőrészű papucs) és árulták a környező falvakban.

A falu szőlőhegyén (az 1880-as években bekövetkezett filoxéra vészig) jelentős szőlőművelés folyt. Az 1860-as években évente átlagosan 2100 akó bor termett. A kertekben, szőlőkben közel 1200 gyümölcsfa hozott termést. A belterület mérete nőtt, sorra épültek az új házak, pincék, a Boglári-vízfolyást szabályozták, a csákvári és az alcsúti kastélyparkot Bogláron keresztül kettősfasorral kötötték össze.

A századforduló időszakában a község földterületének több mint a fele Eszterházy birtok volt. A település területe ekkor 4035 katasztrális hold. A rendelkezésre álló statisztikai adatok szerint 1900-ban a népesség száma 1183 fő. A lakóházak száma 220. Ebből látható, hogy egy házban több család is lakott. A község ebben az időben már csaknem teljesen németajkú volt. Magyarnyelvűek inkább a cselédek voltak.

Az első világháború jelentős anyagi és emberi veszteséggel járt. A nagy létszámú családok eltartása az asszonyokra hárult. A faluból bevonult férfiak száma körülbelül száz volt, a csatatereken és hadifogolytáborokban 45-en áldozták életüket. A háborús viszonyokat tovább súlyosbította, hogy a község két boltjában alig lehetett valamit vásárolni. Így az asszonyok Bicskére vagy Pestre jártak, hogy élelemért, ruhaneműért cserébe iparcikkeket vásároljanak.

A Tanácsköztársaság alatti államosításról Eszterházy naplójában a következőket olvashatjuk: "Bekövetkezett a földtulajdon komonizálása is. Csinos pusztulás indult meg. Budapestről távirat érkezett, hogy a csákvári gazdaságot (amelynek Vértesboglár is a része volt) ki kell kapcsolni a vármegye szövetkezeteiből és államosítani kell. A tömeg örömmel és büszkén járkált azon tudatban, hogy most földhöz jutott. S már amilyen ez a derék állat a homo sapiens a jelszó is elég volt arra, hogy reményeket és álmokat keltsen."

Tárgyi bizonyítékként maradt ránk a direktórium bélyegzője, amelynek a szövege a következő: "Vértesboglár község munkás és paraszt tanácsának direktóriuma". A tanácsköztársaság bukása után a községi direktórium tagjait leváltották, visszaállt a régi rend. Bogláron megindult az infrastruktúra fejlődése, a vasút mellett rendszeres autóbuszjárat létesült Csák-vár és Bicske között. Postával, távíróval és telefonközponttal rendelkezett a falu. Társadalmi és gazdasági egyesületek alakultak: tűzoltóegylet, leventeegylet, dalárda, tej szövetkezet, hitelszövetkezet, fogyasztási szövetkezet.

A két világháború közötti esztendőket a politikai és gazdasági válság, majd Magyarország hadba lépéséig (1941) a stabilitás jellemezte. Ebben az időszakban a még élő néphagyományokról, szokásokról olvashatunk Taffemer Antal: "Vértesboglár, Egy hazai német település leírása" című 1941-ben kiadott könyvében.

A stabilitást a II. világháború törte meg. 1945 után Boglárról kitelepítették a német nemzetiségű és német anyanyelvű lakosok többségét. 1760-tól közel kétszáz esztendőn keresztül élt békességben, magyar állampolgárként a boglári németség. A II. világháború győztes nagyhatalmainak döntése alapján a hazájuknak tudott magyar földről áttelepítették őket Németországba. Helyükbe Szlovákiából kitelepített magyarok érkeztek.

1950 októberében bevezették a tanácsi típusú közigazgatást. A szocializmus évtizedei alatt a községben az általános iskola mellett óvoda is létesült, megszervezték az orvosi ellátást, körzeti rendőri irodát létesítettek.

A rendszerváltás - az ország más településeihez hasonlóan - a helyi önkormányzat megalakulását eredményezte; a földek a privatizáció során magánkézbe kerültek.

(Farkas Gábor: Magyarország megyei kézikönyvei 6.kötet.; Tafferner Antal(1941) Vértesboglár, Egy hazai német település leírása című kiadványok alapján Kállai Anikó szerkesztésében)

Travel Turne Tranzito