Vértesboglár község hivatalos honlapja

Betűméret
  • foldoraja4
    foldoraja4
  • hovirag
    hovirag
  • csibe
    csibe

Pályázati felhívás (civil)

PÁLYÁZATI  FELHÍVÁS

 

Vértesboglár Község Önkormányzata az államháztartáson kívüli források átvételéről és az önkormányzat által államháztartáson kívülre nyújtott támogatásokról szóló 2/2016. (II. 8.) önkormányzati rendelete alapján pályázatot ír ki a települési civil tevékenység támogatására.

 

1. A pályázat célja, forrása:

A pályázat a civil társadalom erősítését, a civil szervezetek (alapítványok és egyesületek), egyházak és vallási közösségek társadalmi szerepvállalásának növelését szolgálja. Célja, hogy ezek a szervezetek működésükhöz, szakmai programjuk megvalósításához az önkormányzat részéről is támogatásban részesülhessenek – ezáltal hatékonyabban szolgálva Vértesboglár község szellemi, kulturális, sport- és közösségi életének fejlődését.

Bővebben: Pályázati felhívás (civil)

Orvosi helyettesítés

Értesítem a Lakosságot, hogy március 13-17-ig szabadságon leszünk. Helyettesít Dr. Goda Lajos, Felcsút háziorvosa.

Helyben: kedden és csütörtökön 13.00-tól, illetve Felcsúton a saját rendelési idejében.

Sürgős esetben hívható telefonszám: 06-30-92-72-143

 

Dr. Gerstner Péter

háziorvos

ÁMK igazgató pályázati felhívás

Vértesboglár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXII. törvény 20/A. § alapján

pályázatot hirdet

Vértesboglár Általános Művelődési Központ 

ÁMK igazgató

beosztás ellátására. 

Bővebben: ÁMK igazgató pályázati felhívás

Építéshatóság zárva tartása

Tájékoztatás madárinfluenzáról

A tájékoztató megtekintéséhez kattintson ide!

Felnőtt farsangi bál 2017

Farsang 20172017 február 11-én este 8 órától - kifulladásig Vértesbogláron a Művelődési Házban felnőtt farsangi bált rendezünk.

A hagyományos farsangi hangulat érdekében a játékos kedvűeket jelmezben várjuk!

A három legnépszerűbb jelmezt díjazzuk!

Tombola tárgyak felajánlását szívesen fogadjuk, amelyek a Vértesboglári Művelődési Házban leadhatók.

Bővebben: Felnőtt farsangi bál 2017

Kórházi látogatási tilalom - Influenza közlemény

A kórházban ápolt betegek védelme érdekében 2017. január 19-től kórházi látogatási tilalom elrendelésére hívtuk fel a megye valamennyi fekvőbeteg ellátást nyújtó intézményét, minden osztályra kiterjedően. Az intézkedésre azért volt szükség, mert az influenza figyelőszolgálat adatai szerint a 100 ezer lakosra vonatkoztatott megbetegedési arány két járási hivatal népegészségügyi osztály és a megye illetékességi területén jelentősen meghaladta a járványos küszöb értéket, egy járási hivatal illetékességi területén jelentős emelkedés volt látható és a beküldött mintákból influenza vírus is kimutatásra került. A megye területéről származó több légúti mintából már kimutatásra került influenza vírus, valamint légúti tünetekkel járó közösségi halmozódások kerültek jelentésre. A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Móri telephelyén saját hatáskörben 2017. január 18-tól látogatási tilalmat rendelt el.

Bővebben: Kórházi látogatási tilalom - Influenza közlemény

Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. tájékoztatója

A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény  32/A. § alapján, az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátására, az állam koordináló szervezetet hozott létre.

2016. április 1. napjától a hulladékszállítási díj számlázására, a díj beszedésére a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. jogosult.

Bővebben: Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. tájékoztatója

Intézményi információk, elérhetőségek

Önkormányzat Hivatala

Csákvári Közös Önkormányzati Hivatal
Cím: 8083 Csákvár, Szabadság tér 9. 
Tel.: 22-582-310
 
Ügyfélfogadási idő Csákváron:
hétfő 8.00-12.00,
szerda 8.00- 16.00
csütörtök 8.00-12.00
 
 www.csakvar.hu
 
 
Vértesboglári kirendeltség
 Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 3. 
Tel.: 22-582-088
Fax.: 22-582-088
 
 
 
Ügyfélfogadási idő Vértesbogláron:
kedd 14.30-16.00
 
 

Általános Művelődési Központ tagintézményei

Német Nemzetiségi Óvoda
Művelődési ház és Könyvtár
 
ÁMK igazgató: Borbély Eszter
 
 
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u.1.
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 7.
 
Telefon: 06-22-354020
Telefon / Fax: 06-22-582-088
 
Két csoportos német nemzetiségi óvoda
Művelődésszervező: Jersey Diána

 
Igazgató: Terjékné Hadlacki Csilla
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 14.
Telefon: 06-22-354104, 06-22-582087
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Orvosi ellátás

Orvosi Rendelő
Orvosi Ügyelet
 
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 9.. Telefonszám: (06-22) 354 332
Cím: Bicske, Egészségközpont, Kossuth tér 17. Tel: 311-104. Ügyeleti idő: hétköznap délután 16 órától reggel 8-ig, hétvégén és ünnepnapokon 24 órában.
 
Háziorvos
Szakrendelések
 
Dr. Katonka Ágnes
 

Fogászati szakrendelés: dr. Deres Éva, Csákvár, Szabadság tér 5. Rendelési idő: hétfő, szerda 7.00-13.00, kedd, péntek 15.00-20.00, csütörtök 16.00-20.00 2023. április 1-től helyettesíti dr. Bene Szilvia: Hétfő: 9-12 óráig Kedd: 15-20 óráig Péntek: 15-20 óráig

 
 

Közületi szolgáltatók elérhetőségei:

 

Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.
2800 Tatabánya, Komáromi út 55.
Tel: +36-34-600-700
e-mail: info[kukac]vvhulladekkezelo.hu 

Tv, Internet, Telefon szolgáltatók
T-HomeDigi, Upc, Mindig Tv, Invitel

Gáz, Áram szolgáltatók
Tigáz, E.on

 
Travel Turne Tranzito