Vértesboglár község hivatalos honlapja

Betűméret
  • februar1
    februar1
  • februar3
    februar3
  • februar2
    februar2
  • advent
    advent
  • advent 1 2014
    advent 1 2014
  • december4
    december4

Levél a Mikulástól

Levél a Mikulástól "Kedves Gyerekek!

Az idei évben ismét meghívtak hozzátok, hogy örömet szerezzek Nektek. Ebben az esztendőben az alábbi helyeken és időpontokban találkozhattok velem:

 

 

2013. december 3-án kedden 15 órakor Bodmér Község Önkormányzatának köszönhetően meseelőadás lesz a Szeleburdi Színház előadásában az óvodásoknak és a kisiskolásoknak.

2013. december 4-én szerdán 15 órakor Játszóház a Mikulásházban.

2013. december 5-én csütörtökön 16-kor várom a bodméri gyerekeket a Faluháznál.

kb.16.50-kor indulok Vértesbogláron, és ebben a sorrendben látogatlak végig benneteket az alábbi helyszíneken, körülbelül 20 perces időeltéréssel

 

Mikulásház udvara

A hagyomány szerint, miután meglátogattalak benneteket, a hangulatosan feldíszített Mikulásház udvarára várok kicsiket és nagyokat, hogy vidám zeneszó mellett töltsünk el együtt egy kis időt. (Erre hat óra után kerül sor.)

2013. december 6-án pénteken délelőtt 10 órára várom a piciket és kicsiket (óvodás korig), nekik Kerekítő foglalkozás, játék, és fényképezkedés lesz Mike-Varga Csilla vezetésével.

15.órától 17 óráig a grillázskészítés fortélyait ismerhetitek meg Bali Jánosné grillázskirálynő irányításával. 17 órától csak a felnőtteket várjuk.

Intézményi információk, elérhetőségek

Önkormányzat Hivatala

Csákvári Közös Önkormányzati Hivatal
Cím: 8083 Csákvár, Szabadság tér 9. 
Tel.: 22-582-310
 
Ügyfélfogadási idő Csákváron:
hétfő 8.00-12.00,
szerda 8.00- 12.00 és 12.30-17.30,
csütörtök 8.00-12.00
 
 www.csakvar.hu
 
 
Vértesboglári kirendeltség
 Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 3. 
Tel.: 22-582-088
Fax.: 22-582-088
 
 
 
Ügyfélfogadási idő Vértesbogláron:
kedd 13.30-17.00
 
 

Általános Művelődési Központ tagintézményei

Német Nemzetiségi Óvoda
Művelődési ház és Könyvtár
 
ÁMK igazgató: Frey Margit
 
 
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u.1.
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 7.
 
Telefon: 06-22-354020
Telefon / Fax: 06-22-582-088
 
Két csoportos német nemzetiségi óvoda
Művelődésszervező: Pózsáné Kocsis Ildikó

 
Igazgató: Terjékné Hadlacki Csilla
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 14.
Telefon: 06-22-354104, 06-22-582087
E-mail: nevel(kukac)vbisk.t-online.hu

Orvosi ellátás

Orvosi Rendelő
Orvosi Ügyelet
 
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 9.
Cím: Bicske, Egészségközpont, Kossuth tér 17. Tel: 311-104. Ügyeleti idő: hétköznap délután 16 órától reggel 8-ig, hétvégén és ünnepnapokon 24 órában.
 
Háziorvos
Szakrendelések
 
Dr. Gerstner Péter
Fogászati szakrendelés: dr. Deres Éva, Csákvár, Szabadság tér 5. Rendelési idő: hétfő, szerda 7.00-13.00, kedd, péntek 15.00-20.00, csütörtök 16.00-20.00
 

Közületi szolgáltatók elérhetőségei:

Fejérvíz Zrt. vértesboglári telephelye
Bauer János 30-3002-929

Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.
2800 Tatabánya, Komáromi út 55.
Tel: +36-34-600-700
e-mail: info[kukac]vvhulladekkezelo.hu 

Tv, Internet, Telefon szolgáltatók
T-HomeDigi, Upc, Mindig Tv, Invitel

Gáz, Áram szolgáltatók
Tigáz, E.on

 
Travel Turne Tranzito