Vértesboglár község hivatalos honlapja

Betűméret
  • foldoraja4
    foldoraja4
  • hovirag
    hovirag
  • csibe
    csibe

Karácsonyi készülődés Vértesbogláron

Karácsonyi készülődés 2020

Ragyogó napsütésben, vidám hangulatban kezdtük meg az előkészületeket, és érkeztünk Terjék Zoltánék udvarába a szép őszi reggelen.

Két fenyő várta, hogy a kinőtt helyüket elhagyhassák, és új helyre költözzenek. Az egyik hamarosan díszes pompába öltözik és a Templom-teret fogja beragyogni, a másik pedig az iskola kerítésén pompás koszorúvá változik, így próbálja kivívni az emberek csodálatát.

Mire a darus autóval a templomhoz értünk, addigra elkezdődött a betlehem építése is. Látszik, hogy összeszokott a csapat, mindennek megvan a rendje, és a jókedv sem hiányzik. 

Az idén egy új elem került a történetbe, a Soso Földszer Kft. által vásárolt hatalmas daru képességét csodálhattuk, amint helyére emeli a fenyőt.

Ismét jelesre vizsgáztunk összefogásból, tenni akarásból.

Hálás köszönet minden résztvevőnek, hogy feláldozta a szombatját és segített! A csapat tagjai:

  • ifj. Nágl Henrik, Nágl Csaba, Rákovics János, Szelle Ákos, Nágl Tamás betlehem építés
  • Vértesboglári Önkéntes Tűzoltó Egyesület: Szalók Róbert, Szalók László, Zombori János, Demeter Ernő, Kerekes Gyula,ifj. Botka József

 

Külön köszönöm a Bivál Bt. tulajdonosainak, Bivál Bencének, Bivál Olivérnek, hogy darus szállítóeszközzel segítettek a feladat elvégzésében.

A vértesboglári lakosok nevében tisztelettel megköszönöm Solymosi Zoltánnak, a Soso Földszer Kft tulajdonosának önzetlenségét, aki csákvári lakosként eljött a fenyőt beemelni. Mindkét vállalkozásnak sikeres üzleti tevékenységet, segítőinknek egészséget, további jó együttműködést és békés év végét kívánok!

Tisztelt Olvasók!

Szeretnénk az idén is méltósággal ünnepelni az adventi hétvégéket, ezért mindent elkövetünk. A gyertyagyújtásokat is megtartjuk, tömeg nélkül, mindenkit szeretettel várunk majd a képernyők előtt, ahol megnézhetik a köszöntőket a szokott időben. Furcsa ünnepváró lesz az idei, nem állhatunk együtt a Templom-téren. Kérem az itt élőket, hogy esti séták alkalmával látogassák meg a karácsonyi helyszínt, nézzék meg a csillogó fenyőt, az élethű betlehemet. És mondjanak el egy imát, azért, hogy élünk, hogy van, aki szeret bennünket, és mi is képesek vagyunk szeretni.

A délelőtt folyamán készített fotók ide kattintva megtekinthetők.

Sztányi István polgármester

Intézményi információk, elérhetőségek

Önkormányzat Hivatala

Csákvári Közös Önkormányzati Hivatal
Cím: 8083 Csákvár, Szabadság tér 9. 
Tel.: 22-582-310
 
Ügyfélfogadási idő Csákváron:
hétfő 8.00-12.00,
szerda 8.00- 16.00
csütörtök 8.00-12.00
 
 www.csakvar.hu
 
 
Vértesboglári kirendeltség
 Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 3. 
Tel.: 22-582-088
Fax.: 22-582-088
 
 
 
Ügyfélfogadási idő Vértesbogláron:
kedd 14.30-16.00
 
 

Általános Művelődési Központ tagintézményei

Német Nemzetiségi Óvoda
Művelődési ház és Könyvtár
 
ÁMK igazgató: Borbély Eszter
 
 
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u.1.
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 7.
 
Telefon: 06-22-354020
Telefon / Fax: 06-22-582-088
 
Két csoportos német nemzetiségi óvoda
Művelődésszervező: Jersey Diána

 
Igazgató: Terjékné Hadlacki Csilla
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 14.
Telefon: 06-22-354104, 06-22-582087
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Orvosi ellátás

Orvosi Rendelő
Orvosi Ügyelet
 
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 9.. Telefonszám: (06-22) 354 332
Cím: Bicske, Egészségközpont, Kossuth tér 17. Tel: 311-104. Ügyeleti idő: hétköznap délután 16 órától reggel 8-ig, hétvégén és ünnepnapokon 24 órában.
 
Háziorvos
Szakrendelések
 
Dr. Katonka Ágnes
 

Fogászati szakrendelés: dr. Deres Éva, Csákvár, Szabadság tér 5. Rendelési idő: hétfő, szerda 7.00-13.00, kedd, péntek 15.00-20.00, csütörtök 16.00-20.00 2023. április 1-től helyettesíti dr. Bene Szilvia: Hétfő: 9-12 óráig Kedd: 15-20 óráig Péntek: 15-20 óráig

 
 

Közületi szolgáltatók elérhetőségei:

 

Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.
2800 Tatabánya, Komáromi út 55.
Tel: +36-34-600-700
e-mail: info[kukac]vvhulladekkezelo.hu 

Tv, Internet, Telefon szolgáltatók
T-HomeDigi, Upc, Mindig Tv, Invitel

Gáz, Áram szolgáltatók
Tigáz, E.on

 
Travel Turne Tranzito