Vértesboglár község hivatalos honlapja

Betűméret
  • foldoraja4
    foldoraja4
  • hovirag
    hovirag
  • csibe
    csibe

Húsvéti köszöntő

Húsvéti köszöntő Tisztelt Vértesbogláriak!

Az Önkormányzat képviselő-testülete nevében szeretettel üdvözlök minden kedves lakosunkat, ebben az embert próbáló időszakban. Szeretném megköszönni Önöknek a fegyelmezett magatartást, a türelmet, a megértést, amit tanúsítanak nap mint nap.

Megváltozott az életünk a veszéllyel teli járvány időszakában, most mindenkitől nagyobb felelősségvállalást várunk el, az itt élő közösség érdekében. Magyarország Kormánya és a járványügyi hatóságok megalkották a betartandó szabályokat, az Önkormányzat részéről is történtek intézkedések. Arra kérek mindenkit, hogy ezeket tartsa be, és az előírások megszegőit is szólítsa erre fel!

 

Sajnos az országban és Fejér megyében is emelkedik a fertőzöttek és az elhalálozások száma. Nagyon fontos az idősek védelme, kérem, hogy továbbra se hagyják el otthonaikat. A 9-12 óráig tartó vásárlás lehetőségét is csak végszükség esetén vegyék igénybe, inkább a családtagok, szomszédok, önkormányzat segítségét kérjék! Tudom, hogy lelkileg nehéz teher ez, hiszen hiányoznak a kis unokák, a szeretteik rendszeres látogatása. Ezeket az alkalmakat lesz idő még bepótolni, ezért vigyázzanak magukra, és óvják az egészségüket! Ha mégis fogadni kell valakit, akkor feltétlenül viseljék a maszkot és ezt a másik személytől is kérjék!

Vásárlás alkalmával fontos, hogy az üzletekbe az eladón kívül csak egy személy tartózkodjon, és viseljen maszkot. Vigyázzunk az eladóinkra, hogy holnap is legyen, aki kiszolgál bennünket! A sorban álláskor tartsuk be az 1,5-2m távolságot, és összeírt listával menjünk vásárolni, ezzel is gyorsabbá lehet tenni a beszerzést, vagy nem is kell belépnünk az üzletbe.

Hosszú távra elegendő nagyhatású fertőtlenítőszer áll a rendelkezésünkre, a közösségi terek helyszíneit az Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai rendszeresen permetezik.

A védőmaszkok készítése továbbra is folyamatban van, és kiosztásra kerül. Köszönöm az önkéntesek munkáját, akiknek jóvoltából az idős lakosainkat elláthattuk a mosható védőfelszereléssel. Sokan ajánlották fel segítségüket egyéb témákban is, jó érzés azt tapasztalni, hogy igazi közösségben élünk, és akarunk felelősséget vállalni másokért is.

A képviselőkkel egyeztetve tilalmat rendeltem el húsvét hétfő 24h-ig, az idegen látogatók nem parkolhatnak a településen és nem vehetik igénybe a köztereket! A nem itt élő kirándulókat szeretnénk ezzel otthonmaradásra bírni.

Kérek mindenkit, hogy a húsvéti ünnepek alkalmával mellőzzük a távoli rokonok fogadását. Igyekszünk mindent megtenni az Önök érdekében, továbbra is kérünk mindenkit, hogy legyen partner az intézkedések végrehajtásában és a szabályok betartásában. Csak együtt tudjuk megoldania felmerülő problémákat, és úrrá lenni a helyzeten.

Kívánok mindenkinek áldott ünnepet, jó egészséget és sikeres együttműködést!

"Gyermekkoromnak szép emléke,

Köszöntelek, húsvét vasárnap!

Száll a szívemre égi béke

Ünnepén a Feltámadásnak."

(Benedek Elek)

Sztányi István polgármester

Intézményi információk, elérhetőségek

Önkormányzat Hivatala

Csákvári Közös Önkormányzati Hivatal
Cím: 8083 Csákvár, Szabadság tér 9. 
Tel.: 22-582-310
 
Ügyfélfogadási idő Csákváron:
hétfő 8.00-12.00,
szerda 8.00- 16.00
csütörtök 8.00-12.00
 
 www.csakvar.hu
 
 
Vértesboglári kirendeltség
 Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 3. 
Tel.: 22-582-088
Fax.: 22-582-088
 
 
 
Ügyfélfogadási idő Vértesbogláron:
kedd 14.30-16.00
 
 

Általános Művelődési Központ tagintézményei

Német Nemzetiségi Óvoda
Művelődési ház és Könyvtár
 
ÁMK igazgató: Borbély Eszter
 
 
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u.1.
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 7.
 
Telefon: 06-22-354020
Telefon / Fax: 06-22-582-088
 
Két csoportos német nemzetiségi óvoda
Művelődésszervező: Jersey Diána

 
Igazgató: Terjékné Hadlacki Csilla
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 14.
Telefon: 06-22-354104, 06-22-582087
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Orvosi ellátás

Orvosi Rendelő
Orvosi Ügyelet
 
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 9.. Telefonszám: (06-22) 354 332
Cím: Bicske, Egészségközpont, Kossuth tér 17. Tel: 311-104. Ügyeleti idő: hétköznap délután 16 órától reggel 8-ig, hétvégén és ünnepnapokon 24 órában.
 
Háziorvos
Szakrendelések
 
Dr. Katonka Ágnes
 

Fogászati szakrendelés: dr. Deres Éva, Csákvár, Szabadság tér 5. Rendelési idő: hétfő, szerda 7.00-13.00, kedd, péntek 15.00-20.00, csütörtök 16.00-20.00 2023. április 1-től helyettesíti dr. Bene Szilvia: Hétfő: 9-12 óráig Kedd: 15-20 óráig Péntek: 15-20 óráig

 
 

Közületi szolgáltatók elérhetőségei:

 

Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.
2800 Tatabánya, Komáromi út 55.
Tel: +36-34-600-700
e-mail: info[kukac]vvhulladekkezelo.hu 

Tv, Internet, Telefon szolgáltatók
T-HomeDigi, Upc, Mindig Tv, Invitel

Gáz, Áram szolgáltatók
Tigáz, E.on

 
Travel Turne Tranzito