Vértesboglár község hivatalos honlapja

Betűméret
  • foldoraja4
    foldoraja4
  • hovirag
    hovirag
  • csibe
    csibe

Tavaszi Nagytakarítás!

Szemétszedés 2020. március 7. - avagy Ragyogjon a Vértes Ékköve! Szemétszedést szervezünk 2020. március 7-én délelőtt a faluba vezető utak (fő- és földutak) mentén, illetve a falu központjában. A programra elsősorban felnőttek és felnőtt kísérővel érkező nagyobb gyerekek jelentkezését várjuk. Kérjük, aki tud csatlakozni az akcióhoz, valamilyen formában jelezze a szervező felé (alább feltüntetett elérhetőségeken).

 

 

A szervezést megkönnyíti, ha a várható létszámot előre tudjuk.

Gyülekező a szelektív kukáknál szombaton délelőtt 9 órakor.

Aki tud, hozzon magával gumikesztyűt, használt strapabíró zsákot (pl. kutyatápos), szelektív hulladéknak sárga zsákot, láthatósági mellényt, tettvágyat, jókedvet és még egy embert! :)

Ha az időjárás miatt változna a program, mindenkit értesítünk.

A belterületen összegyűlt szemetet lakossági kukákban szeretnénk elhelyezni (szétosztani), a közutak mentén összeszedett hulladékot a Közútkezelő fogja elszállítani. 

Várjuk azok jelentkezését is, akiknek van szabad hely a kukájában!

Szervező: ÖKO Baráti Kör (Nágl Edina, 20-215-93-49)

Intézményi információk, elérhetőségek

Önkormányzat Hivatala

Csákvári Közös Önkormányzati Hivatal
Cím: 8083 Csákvár, Szabadság tér 9. 
Tel.: 22-582-310
 
Ügyfélfogadási idő Csákváron:
hétfő 8.00-12.00,
szerda 8.00- 16.00
csütörtök 8.00-12.00
 
 www.csakvar.hu
 
 
Vértesboglári kirendeltség
 Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 3. 
Tel.: 22-582-088
Fax.: 22-582-088
 
 
 
Ügyfélfogadási idő Vértesbogláron:
kedd 14.30-16.00
 
 

Általános Művelődési Központ tagintézményei

Német Nemzetiségi Óvoda
Művelődési ház és Könyvtár
 
ÁMK igazgató: Borbély Eszter
 
 
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u.1.
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 7.
 
Telefon: 06-22-354020
Telefon / Fax: 06-22-582-088
 
Két csoportos német nemzetiségi óvoda
Művelődésszervező: Jersey Diána

 
Igazgató: Terjékné Hadlacki Csilla
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 14.
Telefon: 06-22-354104, 06-22-582087
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Orvosi ellátás

Orvosi Rendelő
Orvosi Ügyelet
 
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 9.. Telefonszám: (06-22) 354 332
Cím: Bicske, Egészségközpont, Kossuth tér 17. Tel: 311-104. Ügyeleti idő: hétköznap délután 16 órától reggel 8-ig, hétvégén és ünnepnapokon 24 órában.
 
Háziorvos
Szakrendelések
 
Dr. Katonka Ágnes
 

Fogászati szakrendelés: dr. Deres Éva, Csákvár, Szabadság tér 5. Rendelési idő: hétfő, szerda 7.00-13.00, kedd, péntek 15.00-20.00, csütörtök 16.00-20.00 2023. április 1-től helyettesíti dr. Bene Szilvia: Hétfő: 9-12 óráig Kedd: 15-20 óráig Péntek: 15-20 óráig

 
 

Közületi szolgáltatók elérhetőségei:

 

Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.
2800 Tatabánya, Komáromi út 55.
Tel: +36-34-600-700
e-mail: info[kukac]vvhulladekkezelo.hu 

Tv, Internet, Telefon szolgáltatók
T-HomeDigi, Upc, Mindig Tv, Invitel

Gáz, Áram szolgáltatók
Tigáz, E.on

 
Travel Turne Tranzito