Vértesboglár község hivatalos honlapja

Betűméret
  • borverseny
    borverseny
  • Repce
    Repce
  • marcius2
    marcius2
  • marcius1
    marcius1
  • marcius4
    marcius4
  • prilis1
    prilis1

Téli madáretetés

Madarak téli etetése - Meggyvágó

A hideg beálltával elkezdődhet a madarak etetése, mely eltart március közepéig, végéig. Bár a Magyarországon előforduló madarakat nem feltétlenül szükséges etetni, mert nagy valószínűséggel túlélik a telet. Ugyanakkor biztonságot jelent számukra a könnyebben megtalálható eleség. Emellett pedig mi is megfigyelhetjük a gyakori vagy érdekes fajokat az etetőnkön, és tanulmányozhatjuk viselkedésüket.

Az etetés kapcsán azonban fontos néhány szabályt betartani.

Ha elkezdjük az etetést, akkor azt a hidegek elmúltáig folytatni kell, mert a madarak hozzászoknak. A magevők (ide tartoznak például a cinege- és a pintyfélék) tápláléka apró szemű napraforgó, melyet kiegészíthetünk kölessel, muharral.

 

Erdei pinty  Feketerigó  Fenyvescinege

 

(a fotókon erdei pinty, feketerigó és fenyvescinege látható)

A magvakat dúcetetőbe vagy fára függesztett etetőbe tehetjük. Érdemes tetőt is készíteni rá, hogy ne érje csapadék az eleséget. Az etetőt helyezzük kutyától, macskától védett helyre, és előnyös, ha van mellette sűrűbb növényzet (például tuja, bokor), ahova veszély esetén berepülhetnek a madarak. Rakhatunk ki faggyút, sótlan, nyers szalonnát, főtt tésztát, rizst, zöldséget, vajat, tört diót, mogyorót. Felfüggeszthetünk cinkegolyót, amelyet otthon is elkészíthetünk: olvasztott faggyúba szórjuk a magvakat, és pl. egy tejfölös pohárban hagyjuk megdermedni. A rigóféléknek jól jön az ágak végére felszúrt alma. Az élelmet a gerlék, galambok számára a talajon is elszórhatjuk. Ebben az esetben is érdemes tetőt készíteni az etetőhely fölé.

Balkáni fakopáncs  Csuszka  Szajkó

(a fotókon balkáni fakopáncs, csuszka és szajkó látható)

A madarak itatása is legalább annyira fontos, mint az etetés. Egy nagyobb felületű, de sekély edénybe, például cserépalátétbe töltsünk nekik tiszta vizet.

Tengelic  Zöldike

(a fotókon tengelic és zöldikék láthatók)

Egyes élelmiszerek azonban betegséget, rosszabb esetben pusztulást okoznak. Ezért mindenképpen kerülni kell a kenyeret, a kenyérmorzsát, a sós, pörkölt magvakat, a sós, füstölt szalonnát, a chipset, pattogatott kukoricát stb.

Remélem, mindenki számára kellemes perceket szerez az etetőn táplálkozó madarak megfigyelése!

Kirtyán Tamás

A fotókat Godzsa Anikó készítette.

Intézményi információk, elérhetőségek

Önkormányzat Hivatala

Csákvári Közös Önkormányzati Hivatal
Cím: 8083 Csákvár, Szabadság tér 9. 
Tel.: 22-582-310
 
Ügyfélfogadási idő Csákváron:
hétfő 8.00-12.00,
szerda 8.00- 16.00
csütörtök 8.00-12.00
 
 www.csakvar.hu
 
 
Vértesboglári kirendeltség
 Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 3. 
Tel.: 22-582-088
Fax.: 22-582-088
 
 
 
Ügyfélfogadási idő Vértesbogláron:
kedd 14.30-16.00
 
 

Általános Művelődési Központ tagintézményei

Német Nemzetiségi Óvoda
Művelődési ház és Könyvtár
 
ÁMK igazgató: Borbély Eszter
 
 
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u.1.
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 7.
 
Telefon: 06-22-354020
Telefon / Fax: 06-22-582-088
 
Két csoportos német nemzetiségi óvoda
Művelődésszervező: Jersey Diána

 
Igazgató: Terjékné Hadlacki Csilla
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 14.
Telefon: 06-22-354104, 06-22-582087
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Orvosi ellátás

Orvosi Rendelő
Orvosi Ügyelet
 
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 9.. Telefonszám: (06-22) 354 332
Cím: Bicske, Egészségközpont, Kossuth tér 17. Tel: 311-104. Ügyeleti idő: hétköznap délután 16 órától reggel 8-ig, hétvégén és ünnepnapokon 24 órában.
 
Háziorvos
Szakrendelések
 
Dr. Katonka Ágnes
 

Fogászati szakrendelés: dr. Deres Éva, Csákvár, Szabadság tér 5. Rendelési idő: hétfő, szerda 7.00-13.00, kedd, péntek 15.00-20.00, csütörtök 16.00-20.00 2023. április 1-től helyettesíti dr. Bene Szilvia: Hétfő: 9-12 óráig Kedd: 15-20 óráig Péntek: 15-20 óráig

 
 

Közületi szolgáltatók elérhetőségei:

 

Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.
2800 Tatabánya, Komáromi út 55.
Tel: +36-34-600-700
e-mail: info[kukac]vvhulladekkezelo.hu 

Tv, Internet, Telefon szolgáltatók
T-HomeDigi, Upc, Mindig Tv, Invitel

Gáz, Áram szolgáltatók
Tigáz, E.on

 
Travel Turne Tranzito