Vértesboglár község hivatalos honlapja

Betűméret
  • mtb2
    mtb2
  • mtb1
    mtb1
  • marcius3
    marcius3
  • nyar
    nyar
  • marcius4
    marcius4
  • prilis2
    prilis2

Jótékonysági est Vértesbogláron 2019

Jótékonysági est 2019 Közeledik az év vége, már érződik a finom gyanta illata, a fenyőfa feszes vigyázzállásban várja, hogy elfoglalhassa helyét a szoba sarkában. Vásárolunk, készülődünk, de a karácsonyvárásban nem feledkezünk meg a Jótékonysági Estről. Mert sokan vagyunk, akiknek fontos a környezetünkben tapasztalható, nehézségekkel küszködő emberek élete, körülményei. Nekik szeretnénk segíteni, ahogy eddig is tettük. Nagyon fontos, hogy a sokszor reményvesztett egyének érezzék, hogy vannak segítő kezek, hogy nincsenek egyedül. Ezt üzeni nekünk a karácsony, ezt hirdeti és várja tőlünk a megszülető Jézus. Ennek szellemében vártuk a vendégeket, díszbe öltöztetett teremmel, színpaddal.

 

Minden előzetes várakozást felülmúlt a résztvevők száma, az összes tartalék ülőalkalmatosságra szükség volt. Sokszínű előadást és szereplést élvezhettünk, szeretettel és csodálattal néztük és hallgattuk a produkciókat. Úgy gondolom, hogy színvonalas, léleksimogató estét töltöttünk el együtt a nemes cél érdekében. Jó érzés volt részese lenni és tapasztalni az emberek jó akaratát, ez újabb lendületet ad a továbbiakhoz.

Fellépők: Óvodások (tánc, ének), óvónők, Bauer Jánosné Terike vezetésével

Benis Margit, Benis Erzsébet, Benis Tomika, Rákovics János (zongora)

Godzsa Regő (vers) Kisiskolások tánccsoportja (Dömsödi Kata vezetésével)

Iskolai énekkar - Pannoniáda kórussal kiegészítve (Illés Richárd vezetésével)

Bauer Kíra, Metzger Anna, Egerszegi Natália (vers, Marton László felkészítő)

Zeneklub (Regenhart Ágnes, Karafi Viktória, Jókai Erika, Frankó András, Nágl Henrik, Rákovics János, Rátkai Zoltán, Sztányi István)

Bauer Zsolt, Molnos Dominik (hangosítás)

Köszönjük a megjelentek és a Pyrbaumi barátaink adományait, valamint a kedves Csákváron élő házaspár nagylelkű támogatását. Külön köszönet a sok-sok kéznek, akik a vendéglátásban, díszítésben, szervezésben és lebonyolításban segítettek! A képek magukért beszélnek, ez gyönyörű csapatmunka vol! Köszönöm minden fellépőnek és résztvevőnek a megjelenést, töltsön el mindenkit karácsony szentsége. A szeretet ezentúl ne vendég legyen nálunk, hanem mindennapi életünk része.

Sztányi István

   

  

  

  

  

Az eseményen készült további fotók megtekinthetők ide kattintva.

Intézményi információk, elérhetőségek

Önkormányzat Hivatala

Csákvári Közös Önkormányzati Hivatal
Cím: 8083 Csákvár, Szabadság tér 9. 
Tel.: 22-582-310
 
Ügyfélfogadási idő Csákváron:
hétfő 8.00-12.00,
szerda 8.00- 12.00 és 12.30-17.30,
csütörtök 8.00-12.00
 
 www.csakvar.hu
 
 
Vértesboglári kirendeltség
 Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 3. 
Tel.: 22-582-088
Fax.: 22-582-088
 
 
 
Ügyfélfogadási idő Vértesbogláron:
kedd 13.30-17.00
 
 

Általános Művelődési Központ tagintézményei

Német Nemzetiségi Óvoda
Művelődési ház és Könyvtár
 
ÁMK igazgató: Frey Margit
 
 
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u.1.
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 7.
 
Telefon: 06-22-354020
Telefon / Fax: 06-22-582-088
 
Két csoportos német nemzetiségi óvoda
Művelődésszervező: Pózsáné Kocsis Ildikó

 
Igazgató: Terjékné Hadlacki Csilla
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 14.
Telefon: 06-22-354104, 06-22-582087
E-mail: nevel(kukac)vbisk.t-online.hu

Orvosi ellátás

Orvosi Rendelő
Orvosi Ügyelet
 
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 9.
Cím: Bicske, Egészségközpont, Kossuth tér 17. Tel: 311-104. Ügyeleti idő: hétköznap délután 16 órától reggel 8-ig, hétvégén és ünnepnapokon 24 órában.
 
Háziorvos
Szakrendelések
 
Dr. Gerstner Péter
Fogászati szakrendelés: dr. Deres Éva, Csákvár, Szabadság tér 5. Rendelési idő: hétfő, szerda 7.00-13.00, kedd, péntek 15.00-20.00, csütörtök 16.00-20.00
 

Közületi szolgáltatók elérhetőségei:

Fejérvíz Zrt. vértesboglári telephelye
Bauer János 30-3002-929

Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.
2800 Tatabánya, Komáromi út 55.
Tel: +36-34-600-700
e-mail: info[kukac]vvhulladekkezelo.hu 

Tv, Internet, Telefon szolgáltatók
T-HomeDigi, Upc, Mindig Tv, Invitel

Gáz, Áram szolgáltatók
Tigáz, E.on

 
Travel Turne Tranzito