Vértesboglár község hivatalos honlapja

Betűméret
  • foldoraja4
    foldoraja4
  • hovirag
    hovirag
  • csibe
    csibe

Nyári diákmunka 2019

Felhívás Nyári Diákmunkára!


Vértesboglár Község Önkormányzata a Fejér Megyei Kormányhivatal Bicskei Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya koordinálása mellett „Nyári diákmunka” elnevezéssel munkaerő-piaci programot indít 2019. évben is.


A program célcsoportjába azok a 16 – 25 év közötti, nappali tagozaton, tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkező diákok tartoznak, akik foglalkoztatásra irányuló, vagy vállalkozási jogviszonnyal nem rendelkeznek.
A program keretein belül a foglalkoztatás történhet a települési önkormányzatnál, illetve az önkormányzat fenntartásában álló, önkormányzati alapfeladat ellátását végző intézménynél.
A programhoz csatlakozás előfeltétele, hogy a nappali tagozatos diák, a lakó-, vagy tartózkodási helye szerinti illetékes járási hivatal Foglalkoztatási Osztályán (2060 Bicske, Szent István út 7-11.) közvetítést kérőként nyilvántartásba vetesse magát. Ezt személyes okmányaival, valamint érvényes diákigazolvánnyal, vagy annak az iskolai tanulmányok befejezése miatti visszavonásakor kiadott iskolalátogatási igazolásával teheti meg a munkaviszony kezdete előtt.
A program keretén belül biztosított munka időtartama legfeljebb 1 hónap, ami maximum napi 6 órás foglalkoztatást jelent, az alábbiak időszakon belül:
- a munkavégzés kezdő időpontja 2019. július 1.-2019.július 31. vagy 2019. augusztus 1-2019.-augusztus 31. közötti időszakban. 
Munkabér: minimálbér időarányos hányada: 111.750,- Ft, ill. szakképesítés esetén 146.250,-Ft.
Jelentkezési határidő: 2019. június 7. (péntek) 12 óra, Sztányi István polgármesternél

Vértesboglár, 2019. június 3.


Sztányi István
polgármester

Intézményi információk, elérhetőségek

Önkormányzat Hivatala

Csákvári Közös Önkormányzati Hivatal
Cím: 8083 Csákvár, Szabadság tér 9. 
Tel.: 22-582-310
 
Ügyfélfogadási idő Csákváron:
hétfő 8.00-12.00,
szerda 8.00- 16.00
csütörtök 8.00-12.00
 
 www.csakvar.hu
 
 
Vértesboglári kirendeltség
 Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 3. 
Tel.: 22-582-088
Fax.: 22-582-088
 
 
 
Ügyfélfogadási idő Vértesbogláron:
kedd 14.30-16.00
 
 

Általános Művelődési Központ tagintézményei

Német Nemzetiségi Óvoda
Művelődési ház és Könyvtár
 
ÁMK igazgató: Borbély Eszter
 
 
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u.1.
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 7.
 
Telefon: 06-22-354020
Telefon / Fax: 06-22-582-088
 
Két csoportos német nemzetiségi óvoda
Művelődésszervező: Jersey Diána

 
Igazgató: Terjékné Hadlacki Csilla
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 14.
Telefon: 06-22-354104, 06-22-582087
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Orvosi ellátás

Orvosi Rendelő
Orvosi Ügyelet
 
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 9.. Telefonszám: (06-22) 354 332
Cím: Bicske, Egészségközpont, Kossuth tér 17. Tel: 311-104. Ügyeleti idő: hétköznap délután 16 órától reggel 8-ig, hétvégén és ünnepnapokon 24 órában.
 
Háziorvos
Szakrendelések
 
Dr. Katonka Ágnes
 

Fogászati szakrendelés: dr. Deres Éva, Csákvár, Szabadság tér 5. Rendelési idő: hétfő, szerda 7.00-13.00, kedd, péntek 15.00-20.00, csütörtök 16.00-20.00 2023. április 1-től helyettesíti dr. Bene Szilvia: Hétfő: 9-12 óráig Kedd: 15-20 óráig Péntek: 15-20 óráig

 
 

Közületi szolgáltatók elérhetőségei:

 

Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.
2800 Tatabánya, Komáromi út 55.
Tel: +36-34-600-700
e-mail: info[kukac]vvhulladekkezelo.hu 

Tv, Internet, Telefon szolgáltatók
T-HomeDigi, Upc, Mindig Tv, Invitel

Gáz, Áram szolgáltatók
Tigáz, E.on

 
Travel Turne Tranzito