Vértesboglár község hivatalos honlapja

Betűméret
  • foldoraja4
    foldoraja4
  • hovirag
    hovirag
  • csibe
    csibe

A testbe zárt múlt

Karácsony közeledtével meglátogattuk otthonában Nagy János Pálné, Marika nénit. Vagy inkább, ahogy mi Vértesbogláriak ismerjük, a „Pék nénit”. Mivel csengője nincs, csak többszöri telefonálás után csoszogott ki a lakásból, és lassan, a megszokott mozdulatokkal fordította el a kiskapu kulcsát a zárban. Kissét ijedten, meglepetését sem leplezve invitált udvariasan a konyha felé. A kis lakás, ahol beteg lányával él együtt egyszerű, a tárgyak mind több évtizedes használati eszközök és emlékek. A falon függő képeken őrzi mindazokat, akik fontosak voltak az életében.

 

Marika néni 97 éves múlt júliusban, mára már kicsit meggörnyedt, látása megkopott, szinte alig hall valamit. Da arca még sugározza fiatalságának szép vonásait, amit a ráncok diszkrét keretbe foglalnak. Háta meghajlott, teste megkopott, a vékony csontos kezén a közel egy évszázados erek öregkorról árulkodnak. De az elméjében még buzog az életkedv, a mindennapos tenni akarás, hisz főzni kell, bevásárolni, begyújtani, és gondoskodni leányáról. 

Lassan, egyenként, közel a szeme elé emelte a kapott ajándékokat, megnézegette, és hálásan megköszönte. Kicsit zavarban volt, de örült a kedveskedésnek. Majd hirtelen mozdulattal felállt, a kályha mellől felemelte a kilós cukros zacskót, amelyet már korábban szénnel megtöltött, és a parázsra borította. Így készíti elő a tüzelőt, egyforma adagokban napról napra, és ebben sem enged másnak segíteni. Készítettünk még egy fotót, majd furcsa érzéssel elbúcsúztunk. Lassan kikísért bennünket, majd ismét behelyezte a kulcsot a zárba, amely csikorgó mozdulattal elfordult. Újra kizárta a külső zajokat, hisz az Ő világa már az emlékekben rejtőzködik. 

Áldott karácsonyt kívánok Marika néninek, a Jóisten vigyázzon rá!

Sztányi István

Intézményi információk, elérhetőségek

Önkormányzat Hivatala

Csákvári Közös Önkormányzati Hivatal
Cím: 8083 Csákvár, Szabadság tér 9. 
Tel.: 22-582-310
 
Ügyfélfogadási idő Csákváron:
hétfő 8.00-12.00,
szerda 8.00- 16.00
csütörtök 8.00-12.00
 
 www.csakvar.hu
 
 
Vértesboglári kirendeltség
 Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 3. 
Tel.: 22-582-088
Fax.: 22-582-088
 
 
 
Ügyfélfogadási idő Vértesbogláron:
kedd 14.30-16.00
 
 

Általános Művelődési Központ tagintézményei

Német Nemzetiségi Óvoda
Művelődési ház és Könyvtár
 
ÁMK igazgató: Borbély Eszter
 
 
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u.1.
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 7.
 
Telefon: 06-22-354020
Telefon / Fax: 06-22-582-088
 
Két csoportos német nemzetiségi óvoda
Művelődésszervező: Jersey Diána

 
Igazgató: Terjékné Hadlacki Csilla
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 14.
Telefon: 06-22-354104, 06-22-582087
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Orvosi ellátás

Orvosi Rendelő
Orvosi Ügyelet
 
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 9.. Telefonszám: (06-22) 354 332
Cím: Bicske, Egészségközpont, Kossuth tér 17. Tel: 311-104. Ügyeleti idő: hétköznap délután 16 órától reggel 8-ig, hétvégén és ünnepnapokon 24 órában.
 
Háziorvos
Szakrendelések
 
Dr. Katonka Ágnes
 

Fogászati szakrendelés: dr. Deres Éva, Csákvár, Szabadság tér 5. Rendelési idő: hétfő, szerda 7.00-13.00, kedd, péntek 15.00-20.00, csütörtök 16.00-20.00 2023. április 1-től helyettesíti dr. Bene Szilvia: Hétfő: 9-12 óráig Kedd: 15-20 óráig Péntek: 15-20 óráig

 
 

Közületi szolgáltatók elérhetőségei:

 

Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.
2800 Tatabánya, Komáromi út 55.
Tel: +36-34-600-700
e-mail: info[kukac]vvhulladekkezelo.hu 

Tv, Internet, Telefon szolgáltatók
T-HomeDigi, Upc, Mindig Tv, Invitel

Gáz, Áram szolgáltatók
Tigáz, E.on

 
Travel Turne Tranzito