Vértesboglár község hivatalos honlapja

Betűméret
  • borverseny
    borverseny
  • Repce
    Repce
  • marcius2
    marcius2
  • marcius1
    marcius1
  • marcius4
    marcius4
  • prilis1
    prilis1

Adventi gyertyagyújtás Vértesbogláron

Adventi gyertyagyújtás Vértesbogláron Tisztelt Olvasó!

Tizenkét évvel ezelőtt, a térségben elsőként született meg a gondolata ennek a közös adventi szabadtéri rendezvénynek. Vasárnapokon esténként összegyűlik a falu lakossága, majd eltölt egy órát egymás társaságában gyertyagyújtással, köszöntővel és hetente más műsorokkal és szereplőkkel fűszerezve. A kis Jézus születését jelképező betlehem is közös munkával épül fel, természetes anyagokból és jókedvű emberek akaratából formálódik újjá minden esztendőben. A falu karácsonyfája, ami a teret ékesíti és az ünnep csillogó szimbóluma, szintén a helybéli emberek adománya. Nagyon fontos, hogy nem az erdőből vágjuk ki a tűlevelűt, hanem a lakóportákat túlnövő példányokat állítjuk fel és díszítjük. Még az ágakat is felhasználjuk, csodaszép koszorúba kerülnek az iskola kerítésén. Ezt még a Bála család is megsüvegeli az udvar szélében. Merthogy minden évben szemtanúi a nagy eseménynek, ők is újjászületnek rendszeresen, 12 éve csodálják a járókelők hatalmas termetüket.

 

Az első adventi vasárnapon Stift János református lelkész mondott ünnepi beszédet, és gyújtotta meg a gyertyát a koszorún. Ezt követte a Vértesboglári énekkar előadása, majd a Csákvári Cimborák férfikórus fellépése, végül a közös produkciót hallgathattuk meg Mohl Józsefné vezetésével. Gyönyörű dallamok csendültek fel a templom falai között, az embert akaratlanul is hatalmába kerítette és kényeztette az éneklés öröme. Végül a templomtéren jólesett a forró puncs specialitás, és rendre elfogyott a sok-sok házi sütemény is. Egy szép vasárnapi ünnepnek voltunk részesei, a tömeget elnézve sokan, sokfélék, minden korosztályt megtestesítettünk. Kicsit elgondolkoztam azon, hogy mennyire működőképes ez a történet. Nem kell hozzá sztárvendég, nem igényel sok pénzt, csak odaadó munkát. A díszlettől a szervezésig mindent magunk hordunk össze, sok ember tesz hozzá egy - egy csipetnyit legjobb tudása szerint. Szeretettel várjuk a résztvevőket a következő hétvégékre is, mert ez a kulcsa annak, hogy a szokásból hagyomány váljék!

Tisztelettel megköszönöm minden ember munkáját, aki hozzájárult és megteremtette a lehetőségét egy meghitt ünneplésnek, ezzel erősítve az összetartozás élményét.

Sztányi István

Intézményi információk, elérhetőségek

Önkormányzat Hivatala

Csákvári Közös Önkormányzati Hivatal
Cím: 8083 Csákvár, Szabadság tér 9. 
Tel.: 22-582-310
 
Ügyfélfogadási idő Csákváron:
hétfő 8.00-12.00,
szerda 8.00- 16.00
csütörtök 8.00-12.00
 
 www.csakvar.hu
 
 
Vértesboglári kirendeltség
 Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 3. 
Tel.: 22-582-088
Fax.: 22-582-088
 
 
 
Ügyfélfogadási idő Vértesbogláron:
kedd 14.30-16.00
 
 

Általános Művelődési Központ tagintézményei

Német Nemzetiségi Óvoda
Művelődési ház és Könyvtár
 
ÁMK igazgató: Borbély Eszter
 
 
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u.1.
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 7.
 
Telefon: 06-22-354020
Telefon / Fax: 06-22-582-088
 
Két csoportos német nemzetiségi óvoda
Művelődésszervező: Jersey Diána

 
Igazgató: Terjékné Hadlacki Csilla
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 14.
Telefon: 06-22-354104, 06-22-582087
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Orvosi ellátás

Orvosi Rendelő
Orvosi Ügyelet
 
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 9.. Telefonszám: (06-22) 354 332
Cím: Bicske, Egészségközpont, Kossuth tér 17. Tel: 311-104. Ügyeleti idő: hétköznap délután 16 órától reggel 8-ig, hétvégén és ünnepnapokon 24 órában.
 
Háziorvos
Szakrendelések
 
Dr. Katonka Ágnes
 

Fogászati szakrendelés: dr. Deres Éva, Csákvár, Szabadság tér 5. Rendelési idő: hétfő, szerda 7.00-13.00, kedd, péntek 15.00-20.00, csütörtök 16.00-20.00 2023. április 1-től helyettesíti dr. Bene Szilvia: Hétfő: 9-12 óráig Kedd: 15-20 óráig Péntek: 15-20 óráig

 
 

Közületi szolgáltatók elérhetőségei:

 

Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.
2800 Tatabánya, Komáromi út 55.
Tel: +36-34-600-700
e-mail: info[kukac]vvhulladekkezelo.hu 

Tv, Internet, Telefon szolgáltatók
T-HomeDigi, Upc, Mindig Tv, Invitel

Gáz, Áram szolgáltatók
Tigáz, E.on

 
Travel Turne Tranzito