Vértesboglár község hivatalos honlapja

Betűméret
  • foldoraja4
    foldoraja4
  • hovirag
    hovirag
  • csibe
    csibe

Kellemes hangulatú CD bemutató

Heimattöne Kapelle Szeptember 6-án a Művelődési ház előtti öreg akácok alatt került sor a Heimattöne Kapelle 4. CD-jének bemutatójára.

A zenekar 2006. júliusában alakult azzal a céllal, hogy népszerűsítse, ápolja a német nemzetiségi zenei kultúrát. Az együttes műsorát ismert sváb dallamok jellemzik.  Zenekari felállásuk unikumnak számít: trombita, klarinét, harmonika, tuba. Ezzel a felállással hazánkban kevés zenekar ad elő eredeti sváb népzenét. A kis létszám nagy előnye, hogy hihetetlen finomsággal szólaltatják meg az ismert dallamokat.  A zenekar már számos nemzetiségi fesztiválon, borfesztiválon, sörfesztiválon, falunapon lépett fel itthon és külföldön. 

 

Számunkra ez egy különösen fontos lemezbemutató koncert volt, tekintettel arra, hogy a zenekari tagok lakhelye közül egyedül Vértesbogláron került megrendezésre. Ennek nálunk már hagyománya van, mivel a lemezbemutató koncertek sorozata két évvel ezelőtt településünkről indult. Az ötlet családi körben született és a szervezés illetve a lebonyolítás is, amelyben egyre többen támogató és aktív segítőként is részt vettek.

A CD bemutatót régi szokást felelevenítve kisbíró tette közzé, illetve nyitotta meg. A kisbírót és sofőrjét a helyi lakosság és a vendégek nagy szeretettel fogadták és tapsolták meg.

A rendezvény a kecskédi Burschen Kapelle fiatal zenészeinek közel egy órás hangulatot teremtő műsorával kezdődött.

A program kötődik a pécsi német nemzetiségi rádióhoz: ahol szinte nincsen olyan hétvégi kívánságműsor, ahol ne csendülne fel a Heimattöne zenéje a lakosság kérésére. Ez volt az ötletadó ahhoz, hogy kívánságműsor jelleggel a résztvevők itt is küldhettek üdvözletet, kérhettek zenéket és ezáltal sajátjuknak is érezték a rendezvényt. Kellemes, családi hangulat alakult ki a 4. CD bemutató alkalmával is, ahol többen (családtagok, barátok) találkoztak, akik egyébként a mai rohanó világban ritkán élvezik egymás társaságát. Néhány órára megállt az idő és a régmúlt idők emlékei felidéződtek.

A rendezvényen a zene mellett egy „találós kérdés” is kapcsolódott a német nemzetiségi hagyományok ápolásához: milyen kötődése van a svábok életéhez, illetve mit jellemez a rozmaring? A tisztaságot, hűséget jelképezi, szerencsét és egészséget hoz, tartották őseink. Éppen ezért minden fontos alkalomkor megjelent a svábok életében, legyen az születés, esküvő, keresztelő, vagy akár a végső búcsú. Kötődik a svábság magyarországi betelepítéséhez, jellemezve a szívósságot, a kitartást, amely magát a növényt is jellemzi (ahol gyökeret vet ott örökzöld formájában tartós dísze otthonoknak, kerteknek).

Köszönet a Heimattöne Kapelle és a Burschen Kapelle zenészeinek, akik a rendezvényen gondoskodtak a kellemes hangulatról. További sikereket kívánunk Nekik!

Köszönjük mindazoknak, akik az eső ellenére kitartottak a rendezvényen, bármilyen formában támogatták vagy részt vállaltak az előkészítésben, a lebonyolításban és a rendezvény utáni pakolásban!

Mohl Anna & Ferenc

szervezők

„Das Bewahren der Tradition ist nicht die Anbetung der Asche, sondern die Weitergabe des Feuers!”

„A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása."

Intézményi információk, elérhetőségek

Önkormányzat Hivatala

Csákvári Közös Önkormányzati Hivatal
Cím: 8083 Csákvár, Szabadság tér 9. 
Tel.: 22-582-310
 
Ügyfélfogadási idő Csákváron:
hétfő 8.00-12.00,
szerda 8.00- 16.00
csütörtök 8.00-12.00
 
 www.csakvar.hu
 
 
Vértesboglári kirendeltség
 Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 3. 
Tel.: 22-582-088
Fax.: 22-582-088
 
 
 
Ügyfélfogadási idő Vértesbogláron:
kedd 14.30-16.00
 
 

Általános Művelődési Központ tagintézményei

Német Nemzetiségi Óvoda
Művelődési ház és Könyvtár
 
ÁMK igazgató: Borbély Eszter
 
 
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u.1.
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 7.
 
Telefon: 06-22-354020
Telefon / Fax: 06-22-582-088
 
Két csoportos német nemzetiségi óvoda
Művelődésszervező: Jersey Diána

 
Igazgató: Terjékné Hadlacki Csilla
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 14.
Telefon: 06-22-354104, 06-22-582087
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Orvosi ellátás

Orvosi Rendelő
Orvosi Ügyelet
 
Cím: 8085 Vértesboglár, Alkotmány utca 9.. Telefonszám: (06-22) 354 332
Cím: Bicske, Egészségközpont, Kossuth tér 17. Tel: 311-104. Ügyeleti idő: hétköznap délután 16 órától reggel 8-ig, hétvégén és ünnepnapokon 24 órában.
 
Háziorvos
Szakrendelések
 
Dr. Katonka Ágnes
 

Fogászati szakrendelés: dr. Deres Éva, Csákvár, Szabadság tér 5. Rendelési idő: hétfő, szerda 7.00-13.00, kedd, péntek 15.00-20.00, csütörtök 16.00-20.00 2023. április 1-től helyettesíti dr. Bene Szilvia: Hétfő: 9-12 óráig Kedd: 15-20 óráig Péntek: 15-20 óráig

 
 

Közületi szolgáltatók elérhetőségei:

 

Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.
2800 Tatabánya, Komáromi út 55.
Tel: +36-34-600-700
e-mail: info[kukac]vvhulladekkezelo.hu 

Tv, Internet, Telefon szolgáltatók
T-HomeDigi, Upc, Mindig Tv, Invitel

Gáz, Áram szolgáltatók
Tigáz, E.on

 
Travel Turne Tranzito